Sztankovics a lelátón figyelte a szerbek kivégzését, majd titkokat árult el a Fradi sérültjeiről
Az FTC edzője szerint a Puskás elleni találkozó számukra olyan, mint egy derbi.
Az FTC edzője szerint a Puskás elleni találkozó számukra olyan, mint egy derbi.
Azt is elárulta, mit élt át a felesége és a kislánya a szenzációs siker után.
A lila-fehérek szó szerint lemásolták az egy héttel ezelőtti fehérvári találkozójuk forgatókönyvét.
Az egyik edző is eltiltást kapott.
A miskolci csapat négy meccs óta nyeretlen az NB I-ben.
Dejan Sztankovics azt is elárulta, mi tette igazán boldoggá a Puskás Akadémia ellen.
Minden idők egyik leghosszabb Magyar Kupa meccsét hozta a Ferencváros és a Puskás Akadémia párharca.
A felcsúti csapat az idei szezonban csak egy meccset nyert a Pancho Arénában.
Emberhátrányban fejezte be a meccset Mátyus János csapata.
Őrült végjátékot hozott a mérkőzés.
Közvetlen közelről nem tudott az üres kapuba lőni a Puskás Akadémia elleni meccsen.
Súlyos sérülése után visszatért az NB I-be a magyar válogatott egyik alapembere.
Magyar finanszírozásból készült el a fantasztikus aréna.
Tavasszal esett át térdműtéten.
Két ellentétes félidőt produkáltak a csapatok a szakadó esőben.
A Kecskemét elleni bajnokin sérült meg.
A 25 éves szélső Angliában, Belgiumban és Portugáliában is játszott.
Fontos rangadót tudott nyerni Szabó István csapata
A játékvezető nyolc percet hosszabbított a Fehérvár elleni bajnokin.
Remek volt a hangulat a Groupama Arénában, a Fradi viszont meglepő vereséget szenvedett.