Extrém kötélhúzást tartott Kiss Norbert a röplabdás lányokkal
A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző a labdával is jól bánik.
A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző a labdával is jól bánik.
A négy külföldön légióskodó játékos később csatlakozik a kerethez.
Szakmáry Grétának is fontos a költészet napja, Csukás István művét szavalta el.
A válogatott az Európa-ligával és a Savaria Kupával hangol a kontinenstornára
Szükség lesz minden szurkolóra a Budapesten megrendezett csoportkörben.
Két ellenfelet idén már legyőzött Jan De Brandt együttese.
Még várat magára a Nemzetek Ligája-szereplés.
A házigazda Peru elleni győzelemmel még összejöhet a továbbjutás, de újabb sérülés nehezíti a csapat életét.
Minimum három mérkőzést kell nyerni a limai zimankóban, nem lesz egyszerű.
Sikerült megszorítani az esélyesebb bolgárokat, akik mellé kulcspillanatban odaállt a bíró is.
Az előzetesen esélyesebbnek tartott cseh válogatott nem jelentett gondot, pénteken Bulgária ellen meglehet az arany.
Amennyiben legyőzik a cseheket az elődöntőben, nemcsak a finálét harcolják ki.
Ami ennél is fontosabb, hogy szurkolni kell a női válogatottnak az Európa-liga győzelemért.
Nincs is jobb, mint egy ekkora sikerrel hangolni a budapesti Európa-liga Final4-ra.
Sikerült felállni szetthátrányból, de az utolsó játszmát már nem bírtuk.
Splitben a csapatkapitány, Tálas Zsuzsanna is csatlakozott a csapathoz.
Ugyan a szettek szorosabban alakultak, mint Budapesten, idegenben is 3-0-ra nyertünk.
Visszahívtak öt rutinos játékost a keretbe, erdei táborban szállásolták el a magyar csapatot.
0-1 után még sikerült egyenlíteni, de onnantól a hazaiaknak minden összejött.
A csapat eddig veretlenül vezeti a csoportját az Arany Európa-ligában.