Szalai Attila olasz sztárcsapathoz igazolhat - Marco Rossi is megszólalt
A magyar válogatott focista esetleges januári átigazolása már hetek óta téma a nemzetközi sajtóban is.
A magyar válogatott focista esetleges januári átigazolása már hetek óta téma a nemzetközi sajtóban is.
A görög válogatott védő 2014 után tért haza, a fanatikusok az utcákra vonultak.
A londoni sztárcsapat mindent megtesz azért, hogy jövő nyáron Londonba csábítsa a magyar válogatott focistát.
Az óvodás focista olyanokat csinál a labdával, amiket ebben korban nem kellene csinálnia. Azt mondják, hogy még Messinél is jobb lehet, de ilyet már több tizenévesre is mondtak, akiknek a nevét sem ismerjük, azóta sem..
A norvég csatár ügynöke, Mino Raiola januárban kezdi meg a tárgyalásokat a jövő nyári klubváltás feltételeiről.
A magyar válogatott támadónak 2021 januárja óta nem volt klubja.
A 32 éves játékos piaci értéke korábban 14 millió euró is volt.
A 34 esztendős játékos nagyon boldog, hogy Norvégiába került.
A 26 éves német válogatott játékosnak 2022 nyarán jár le a szerződése a bajor klubbal.
A Fradi három játékossal is szerződést kötött csütörtökön.
A 24 éves középpályás rögtön az NB I harmadik legdrágább labdarúgójává válik.
Az U21-es válogatott játékos 2024 nyaráig írt alá az új klubjához.
A 36 éves támadó egy évre szóló szerződést kötött az új klubjával.
Sajtóértesülések szerint az angol klub 85 millió eurót fizet a Borussia Dortmundnak.
A kilencszeres cseh válogatott támadó már a harmadik idei nyári érkezője a felcsúti klubnak.
A 28 éves védő boldog, hogy hogy továbbra is Magyarországon folytathatja a pályafutását.
A 26 éves jobbátlövő a magyar csapat nyolcadik spanyol játékosa lesz.
A két korábbi érkező mellett hét játékos visszatér kölcsönből a bajor csapathoz.
A spanyol hírek szerint a 32 éves támadó a nyártól a katalánoknál folytatja pályafutását.
A mindössze 14 éves játékos hatalmas esélyt kapott az angol klubtól.