Dánia az 1992-es csodacsapatot, Olaszország a Barcelona fénykorát idézi a foci-Eb-n
A korábbi magyar válogatott focista megjósolta, milyen döntőt rendeznek a Wembley Stadionban.
A korábbi magyar válogatott focista megjósolta, milyen döntőt rendeznek a Wembley Stadionban.
Az északi együttes csapatkapitánya nem állna meg az elődöntőben sem.
A dánok felidézték, hogy 1984-ben és 1992-ben sikerült legutóbb ilyen messzire jutnia a csapatnak.
A Tottenham Hotspur középpályása nagyon komoly terhet tett Kasper Hjulmand vállára.
Egy vak partjelző ítélt szögletet, ebből esett az északiak első gólja a csehek ellen. Dánia az Eb-k történetének első olyan válogatottja, amely két vereséggel kezdte a tornát, s mégis a négy közé jutott.
Csehország és Dánia is nyert már korábban Európa-bajnokságot, most mégis soha nem látott lehetőségről beszélnek mindkét országban.
A dánok sztárjátékosának az első Eb-meccsen állt meg a szíve.
A dánok a csehekkel, az angolok az ukránokkal játszanak a legjobb négy közé kerülésért.
Jönnek a negyeddöntők az Európa-bajnokságon, ahol meglepetésre három csoportharmadik is ott lesz még.
Azerbajdzsánban szigorú koronavírus-szabályok vannak érvényben.
Dánia az utolsó két meccsén nyolc gólt lőtt. Walesnek összesen 15 jó perce volt ezen az Európa-bajnokságon, de ezzel a teljesítménnyel nem lehet a nyolc közé jutni. Dánia az első negyeddöntős az Eb-n.
Wales öt éve a négy közé jutott. A mostani Eb-n eddig nem játszott jól, de Gareth Bale képes egy meccset eldönteni.
Connor Roberts úgy véli, a Christian Eriksennel történtek miatt a dánokat rengetegen támogatják majd, de Wales meglepetést okozhat.
Az amszterdami utazás azonban komoly körültekintést és precíz szervezést igényel.
Az orosz fanatikus nehezen jutott be a játéktérre az orosz-dán találkozón, de csak ezt követően kezdődtek az igazi izgalmak.
Christian Eriksen esete miatt nagyon nehéz napokat éltek át.
A játékosok szerint nagyon sokat jelent, hogy a pályán újraélesztett focista mellettük áll.
Az eredmények alakulásának köszönhetően egy müncheni győzelemmel Marco Rossi csapata is a nyolcaddöntőbe juthat.
Finnország a végső győzelemre is esélyes Belgiummal csap össze, az orosz válogatott pedig Dániával.
Hiába lőtték meg a dánok minden idők második leggyorsabb gólját, a belgák nagyszerű játékkal nyertek. A BL-döntőben megsérült De Bruyne ezen a meccsen tért vissza.