Vágólapra másolva!
A tokiói olimpia alatt a sajtótájékoztatókon és a különböző médiacsatornákon kifejezhetik véleményüket az úszók, az éremátadó ünnepségeket azonban nem akadályozhatják ezzel - emlékeztette versenyzőit a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA).

A dobogón történő tiltakozások és állásfoglalások kérdése olyannyira középpontba került az ötkarikás játékok előtt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rendeletben tiltott be minden fajta "demonstrációt, illetve politikai, vallási vagy faji propagandát" az ötkarikás játékok helyszínein. A döntést több sportoló kritikával fogadta, az olimpiai bajnok brit Adam Peaty például kijelentette:

joguk van kifejezni a véleményüket anélkül, hogy ezért büntetést kapnánk.

A FINA egyeztetéseket folytatott a NOB-bal, és ezt követően szögezte le a szövetség elnöke, hogy a medencében továbbra is csak a sportnak van helye, és ugyanez a helyzet az éremátadásnál is.

- fogalmazott Huszajn al-Muszallam.

Mack Horton nem állt fel Sun Yang mellé a dobogóra Forrás: AFP/Ed Jones

A FINA aggodalmainak alapja, hogy Szun Jang, minden idők legsikeresebb kínai úszója ellen sokan tiltakoztak doppingügye miatt a kvangdzsui világbajnokságon 2019 júliusában. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan kifütyülte,

riválisai közül pedig a brit Duncan Scott és az ausztrál Mack Horton is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Szun Jang idén júniusban doppingvétség miatt négy év három hónapos eltiltást kapott, így Tokióban nem állhat rajthoz.