Vágólapra másolva!
A hagyományos sportok bármelyikénél nagy szerepe van az edző-tanítvány kapcsolatnak. Amennyiben konfliktus áll fenn, a vezetők mindig megpróbálnak segíteni, aztán az esetek túlnyomó részében a szakembernek lesz igaza. Az utóbbi hetekben, hónapokban két ilyen esettől is hangos volt a magyar sajtó, végső megoldás azonban egyelőre nem született se Janics Natasa, se Huszti Szabolcs esetében.

Sportpszichológusok is megdöbbenhetnek az olyan eseteken, amikor a tanítvány az edző ellen fordul.

Ez történt 1997. december 1-jén a Golden State Warriors kosárlabdacsapatánál, ahol a csapattársak csak arra lettek figyelmesek, hogy P. J. Carlesimo utasítására Latrell Sprewell azt felelte: "Nem akarom ezt ma még egyszer hallani!"

10 másodperccel később az egész csapatnak a tréner segítségére kellett sietnie, torkáról alig tudták lefejteni Sprewell ujjait. A kosaras ugyan bocsánatot kért, de a klub 10 napra eltiltotta mindentől, erre az időszakra fizetést sem kapott, majd a Harcosok az első alkalommal megváltak tőle.

Forrás: EPA

Sprewell még lehúzott pár idényt a New York Knicks (1999-2003), illetve a Minnesota Timberwolves (2003-05) csapataiban, s visszavonult.