Vágólapra másolva!
Rendkívüli elnökségi ülés összehívását kéri Schmitt Pál elnöktől a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésének 10 tagja - köztük három alelnök -, akik nem vesznek részt a pénteki elnökségi ülésen.

Huszonkét olimpiai bajnok írta alá azt a felhívást, amelyben kiállnak Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mellett.

"A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban, a Magyar Olimpiai Bizottság Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját" - olvasható a felhívásban.

"Ragaszkodunk ahhoz, hogy továbbra is az a Schmitt Pál vezesse a magyar olimpiai mozgalmat, akit a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése 2005. tavaszán a pekingi olimpia évének végéig, a demokrácia elveinek betartásával, titkos szavazással, óriási többséggel erősített meg elnöki tisztségében. A kétszeres olimpiai bajnok immár tizenhét év óta eredményesen, politikamentesen vezeti a magyar olimpiai mozgalmat.

Alig két évvel a 2008-as olimpiai játékok előtt hazánk hagyományaihoz méltó jó szereplés érdekében a magyar csapatnak egységben irányított felkészülésre és összefogásra, nem utolsósorban nyugalomra van szüksége." - áll az állásfoglalásban amelyet Ambrus Miklós, Balczó András, Buzánszky Jenő, Csollány Szilveszter, Csongrádi László, Dömötör Zoltán, Grosics Gyula, Igaly Diána, Ihász Kálmán, Kárpáti György, Konrád Ferenc, Konrád János, Kovács Antal, Kovács István, Kovácsi Aladár, Kósz Zoltán, Kulcsár Győző, Polyák Imre, Steinmetz Barnabás, Szondy István, Varga János és Zsivótzky Gyula írt alá, közülük hatan a MOB tagjai, Konrád János, Kulcsár Győző és Zsivótzky Gyula az elnökség tagja.

A MOB 166 tagja közül 102-en írták alá azt az indítványt, amely szerint a MOB elnöke és főtitkára nem lehetne országos párt elnöke, alelnöke, vagy főtitkára. A 18 tagú elnökségből írásban 10-en csatlakoztak a kezdeményezéshez. Schmitt szerdán úgy nyilatkozott: "értetlenül áll" az őt ért támadás előtt, hiszen legutóbb annak tudatában választották meg a MOB elnökévé, hogy ő a Fidesz alelnöke, ezt a tisztet ugyanis már akkor is viselte.