Ukrajna javítana, Spanyolország folytatná

Vágólapra másolva!
Hétfőn befejeződik a második csoportkör a világbajnokságon, és több fontos kérdésre is választ kaphatunk. Kiderül, hogy az ukránok valóban olyan gyengék, a spanyolok pedig tényleg olyan jók-e, mint az első meccsükön láttuk; hogy a szaúdiak és a tunéziaiak csak egymás ellen voltak-e képesek eredményesen futballozni; és legfőképpen az, hogy a togóiak egyáltalán hajlandóak-e pályára lépni Svájc ellen - mert egy nappal a meccs előtt még ez is bizonytalan volt.
Vágólapra másolva!

A spanyol gárda minden várakozást felülmúlt az ukránok elleni nyitómeccsén, és a 4-0-s diadalt követően az országban valóságos futball-láz tört ki - ami alapvetően érthető, de Luis Aragonés mester óva intett a túlzott várakozásoktól. Ettől függetlenül persze Tunézia ellen mindenki sima győzelmet vár, elvégre a spanyolok immár 23 mérkőzés óta veretlenek, és Aragonássel a kispadon a csapat még egyetlen vereséget sem szenvedett. Az sem meglepő, hogy a szakvezető várhatóan ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd pályára az afrikaiak ellen, mint amelyik Ukrajával szemben kifutott a pályára.

Tunéziában már nem ilyen jó a hangulat, hiszen a legtöbben úgy vélték, hogy a csoportban a szaúdiak elleni összecsapás lesz a legkönnyebb, és azt mindenképpen hozni kell, ha a gárda tovább akar jutni. Ehhez képest a 2-2-es döntetlen csalódást jelentett, bár a körülmények alapján (az afrikaiak az utolsó percben egyenlítettek) nem is volt olyan rossz eredmény. Roger Lemerre mesternek továbbra is az a legnagyobb problémája, hogy az első számú csatár, a brazil származású Francileudo Santos még mindig nem teljesen egészséges, és várhatóan nem játszhat a spanyolok ellen sem. Mindez azt jelenti, hogy Tunézia valószínűleg ugyanazzal a csapattal kezd majd, mint a szaúdiak ellen.

A várható kezdőcsapatok:
Spanyolország: Casillas - Sergio Ramos, Puyol, Pablo, Pernía - Marcos Senna, Alonso, Xavi, Luis García - Fernando Torres, Villa. Szövetségi kapitány: Aragonés.
Tunézia: Bumnizsel - Trabelszi, Dzsaidi, Hagui, Dzsemmali - Namusi, Mnari, Csedli, Buazizi - Dzsaziri, Csihaui. Szövetségi kapitány: Lemerre.