Ukrajna javítana, Spanyolország folytatná

Vágólapra másolva!
Hétfőn befejeződik a második csoportkör a világbajnokságon, és több fontos kérdésre is választ kaphatunk. Kiderül, hogy az ukránok valóban olyan gyengék, a spanyolok pedig tényleg olyan jók-e, mint az első meccsükön láttuk; hogy a szaúdiak és a tunéziaiak csak egymás ellen voltak-e képesek eredményesen futballozni; és legfőképpen az, hogy a togóiak egyáltalán hajlandóak-e pályára lépni Svájc ellen - mert egy nappal a meccs előtt még ez is bizonytalan volt.
Vágólapra másolva!

Első mérkőzésén Szaúd-Arábia és Ukrajna is meglepetést okozott, bár ellenkező előjellel: az arabok azzal lepték meg a világot, hogy jól játszottak, és pontot szereztek, az ukrán együttes viszont váratlanul gyengén futballozott, és a vártnál sokkal simább vereséget szenvedett a spanyoloktól.

Az európai gárdában főleg a legnagyobb sztár, Andrij Sevcsenko okozott csalódást, és a gárda mestere, Oleh Blohin még azt sem zárta ki, hogy kihagyja a csatárt a kezdők közül - de erre azért kicsi az esély. A változások inkább a középpályán és a védelemben várhatóak: a hátsó alakzatból a kiállított Vlagyiszlav Vascsuk biztosan hiányozni fog, és úgy tűnt, hogy a helyén a vébé előtt az U21-es válogatottal az Európa-bajnokságon szerepelt Dmitro Csigrinszkij játszik majd - aki aztán az egyik edzésen megsérült. Így egy másik utánpótlás-válogatott, Olekszandr Jacenko kerülhet be a csapatba. A középpályán várhatóan játéklehetőséget kap Oleh Selajev, főleg, mivel Oleh Huszev térdsérüléssel bajlódik

Ami a szaúdiakat illeti, az arab gárdánál természetesen hatalmas az öröm a pontszerzés miatt, és a csapat tagjainak meg is nőtt az étvágya - egy ukránok elleni győzelemmel megnyílhat az út a továbbjutás felé. Az együttes brazil mestere, Marcos Paqueta a kapuban továbbra sem a válogatottsági világrekordban, Mohammed al-Deayeában bízik, hanem Mabrouk Zaidban, a csatársorban viszont ott lehet az afrikaiak ellen csereként betalált Sami al-Jaber. A veterán támadó akkor kisebb sérülése miatt nem kezdett, de most már teljesen egészséges, ami azt jelenti, hogy a szaúdiak átállnak a kétcsatáros taktikára, aminek áldozata a középpályás Khaled Aziz al-Thaker lehet.

A várható kezdőcsapatok:
Szaúd-Arábia: Zaid - Al-Dossary, Fallatah, Al-Montashari, Sulimani - Al-Ghamdi, Al-Khariri, Al-Hossawi, Al-Temyat - Al-Jaber, Al-Kahtani. Szövetségi kapitány: Paqueta.
Ukrajna: Sovkovszkij - Jezerszkij, Ruszol, Jacenko, Neszmacsnyij - Selajev, Tyimoscsuk, Rotan, Huszin - Sevcsenko, Voronyin. Szövetségi kapitány: Blohin.