Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Ticos nem állt messze attól, hogy már az első megmérettetésen könnyűnek találtasson, hiszen Kuba válogatottja ellen 3-3-as összesítéssel, csak idegenben szerzett több góllal ment tovább. A Havannában elért 2-2 még jó eredménynek számított, de az otthoni 1-1 bizony alkalmas volt a piros-kékekért szorítók ijesztgetésére.

A csoportkörben a B jelű négyesbe került a csapat, ahol az ellenfél Honduras, Guatemala és Kanada volt. Akkor már a kolumbiai Jorge Pinto felelt a szakmai munkáért, azonban az új mesterrel sem kapta el a fonalat a gárda. A Ticos ugyanis szörnyű kezdést produkált, előbb Hondurastól, majd Guatemalától szenvedett vereséget.

Hogy mégis összejött a továbbjutás - sőt, a csoportelsőség is -, az elsősorban Paulo Wanchope-nak köszönhető. A tapasztalt támadó a következő három mérkőzésen öt gólt szerzett, de így is csak az utolsó, Honduras elleni mérkőzés után lélegezhetett fel Jorge Pinto, vereség esetén ugyanis az ellenfél jutott volna tovább. Mint kiderült, az idegenbeli 0-0 csoportgyőzelmet ért, amiért a Costa Rica-iak Guatemalának mondhatnak köszönetet, akik biztos továbbjutásuk tudatában elszórakozták a Kanada elleni mérkőzést.

Miután a zónadöntő első pár mérkőzésén sem mutatott különösebb előrelépést a válogatott, a kolumbiai szakvezetőnek nem volt maradása, helyére pedig egy nemzeti legenda, Alex Guimaraes került. Természetesen neki is kellett némi idő, hogy végre összerázza a gárdát, de a fejlődés néhány mérkőzés után már az eredményekben is megmutatkozott, végül csakúgy, mint a 2002-es selejtezősorozatban, az Egyesült Államok elleni győzelemmel biztosította be világbajnoki szereplését a Ticos, a zónadöntőben a két nagyágyú mögött a harmadik helyet megszerezve.

Mindeközben az együttes első számú csatára, Wanchope egy egyéni rekordot is felállított, a sorozatban összesen nyolc találatot elért támadó ugyanis megdöntötte korábbi társa, Rolando Fonseca válogatottbeli gólrekordját, az angol és a spanyol élvonalban is megfordult játékos már 43-nál tart ebben a tekintetben. Németországban - ha másra nem is - Wanchope-ra érdemes lesz odafigyelni az ellenfelek védőinek.