Esélye sem volt Zágrábban a Matthäus-csapatnak

Vágólapra másolva!
Vereséggel és elkeserítő játékkal kezdte a 2006-os németországi világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott Zágrábban. Lothar Matthäus 11. perctől emberhátrányban játszó csapata 3-0-ra kapott ki Horvátország legjobbjaitól, úgy, hogy mindössze egyszer próbálkozott kapura lövéssel.
Vágólapra másolva!

Nagy meglepetésre az albán labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-1-re legyőzte az Európa-bajnok görög együttest. A tiranai találkozón a hazai játékosok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha nyertesként hagyják el a pályát, úgy 411 ezer eurónak megfelelő albán leken (53,5 millión) osztozhatnak, ami hosszú-hosszú évekre garantálhatná számukra a biztos megélhetést. A hatalmas jutalmat albán üzletemberek, a szövetség és a kormány közösen állja. Albániában a havi átlagkereset mindössze 23 ezer lek (47 ezer forint).

A többszáz halottat követelő beszlani túszdráma áldozatainak emlékére egyperces gyászszünet előzte meg Moszkvában az orosz-szlovák vb-selejtezőt. A lefújást követően sem örülhettek a hazai szurkolók, mert csapatuk csak döntetlent ért el.

A svájci együttes a paprformának megfelelően fölényes, 6-0-s győzelmet aratott a feröeri csapat ellen, Johan Vonlanthen és Alexander Rey is három gólt szerzett.

A mieink csoportjában a bolgárok - többek között a Leverkusenben idegenlégióskodó Dimitar Berbatov duplájának köszönhetően - 3-1-re nyertek Izlandon. A hazaiak 0-2-nél szépítettek, vagyis nem igazán forgott veszélyben a vendégek sikere. A svédek 7-0-ra nyertek Máltán, a meccsen a napokban a Juventushoz szerződött Zlatan Ibrahimovic négyszer volt eredményes.

A hazai pályán Eb-döntős portugál válogatott a papírformának megfelelően simán nyert 2-0-ra Rigában az EURO-2004-en helytállt, de csak egy pontot szerzett lettek ellen. Az Eb-pótselejtezőkön a baltiakkal szemben elbukott törökök ugyanakkor csupán 1-1-et játszottak Trabzonban az 58. perctől emberelőnyben futballozó grúzokkal.

Az Eb-negyeddöntős dánok meglepetésre 1-1-et játszottak hazai pályán az ukránokkal. Szintén váratlan eredmény az osztrák válogatott 2-2-es bécsi döntetlenje az angolokkal, főleg mert a vendégek már 2-0-ra is vezettek. A házigazda francia válogatott ugyancsak nagy meglepetésre mindössze gólnélküli döntetlenre volt képes Izrael csapata ellen Párizsban.

1. csoport:
Finnország - Andorra 3-0 (1-0)
gól: Eremenko (42., 64.), Riihilahti (58.)

Románia - Macedónia 2-1 (1-0)
gól: Pancu (16.), Mutu (88.), illetve Vasovski (75.)
kiállítva: Sumolokovski (89., macedón)

2. csoport:
Törökország - Grúzia 1-1 (0-0)
gól: Teke (49.), illetve Aszatjani (84.) kiállítva: Hasan Sas (58.)

Dánia - Ukrajna 1-1 (1-0)
gól: Jörgensen (9.), illetve Huszin (56.)

Albánia - Görögország 2-1 (2-1)
gól: Murati (3.), Aliaj (10.), illetve Jannakopulosz (38.)

3. csoport:
Észtország - Luxemburg 4-0 (2-0)
gól: Teever (7.), Schauls (41., öngól), Oper (61.), Viikmae (66.)
kiállítva: Huss (34., luxemburgi)

Oroszország - Szlovákia 1-1 (1-0)
gól: Bulikin (14.), illetve Vittek (87.)
az orosz Karjaka a 72. percben 11-est hibázott.

Lettország - Portugália 0-2 (0-0)
gól:
C. Ronaldo (58.), Pauleta (59.)

4. csoport:
Svájc - Feröer-szigetek 6-0 (4-0)
gól: Vonlanthen (10., 14., 57.), Rey (29., 44., 55.)

Írország - Ciprus 3-0 (2-0)
gól:
Morrison (33.), Reid (38.), Robbie Keane (55.)

Franciaország - Izrael 0-0

5. csoport:
Szlovénia - Moldova 3-0 (3-0)
gól:
Acimovic (6., 28., 49.)

Olaszország - Norvégia 2-1 (1-1)
gól: de Rossi (8.), Toni (80.), illetve Carew (1.)

6. csoport:
Észak-Írország - Lengyelország 0-3 (0-2)
gól: Zurawski (4.), Wlodarczyk (37.), Krzynówek (57.)
kiállítva: Wlodarczyk (79.)

Azerbajdzsán - Wales 1-1 (0-0)
gól: Szadigov (56.), illetve Speed (48.)

Ausztria - Anglia 2-2 (0-1)
gól: Kollmann (71.), Ivanschitz (73.), illetve Lampard (24.), Gerrard (64.)

7. csoport:
Belgium - Litvánia 1-1 (0-0)
gól:
Sonck (61.), illetve Jankauskas (72.)

San Marino - Szerbia és Montenegró 0-3 (0-2)
gól: Vukic (4.), Jestrovic (15., 83.)

8. csoport:
Izland - Bulgária 1-3 (0-1)
gól:
Gudjohnsen (51., 11-esből), illetve Berbatov (35., 49.), Janev (62.)
kiállítva: (Gunnarsson, izlandi, 83.)

Málta - Svédország 0-7 (0-3)
gól: Ibrahimovic (4., 11., 14., 71.), Ljungberg (46., 74.), Larsson (76.)