Esélye sem volt Zágrábban a Matthäus-csapatnak

Vágólapra másolva!
Vereséggel és elkeserítő játékkal kezdte a 2006-os németországi világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott Zágrábban. Lothar Matthäus 11. perctől emberhátrányban játszó csapata 3-0-ra kapott ki Horvátország legjobbjaitól, úgy, hogy mindössze egyszer próbálkozott kapura lövéssel.
Vágólapra másolva!

Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Egyes játékosok képességeik alatt teljesítettek, ráadásul a piros lap kizökkentett minket, és ettől kezdve nem tudtunk támadólag fellépni. Véleményem szerint a játékvezető nem ugyanúgy bírálta el a horvátok szabálytalanságait, mint a mieinket. A legnagyobb bajunk azonban az volt, hogy a középpályán pontatlanul játszottunk, így nem jutottunk el az ellenfél kapujáig. Gratulálok a horvátoknak."

Zlatko Kranjcar, a horvát válogatott szövetségi kapitánya: "Elégedett vagyok a játékosaimmal, mert sikerült a gyakorlatban megvalósítaniuk azt, amit elterveztünk. Gyorsaságban azonban még javulnunk kell, míg a játék szervezésével és a hosszú indításokkal teljesen elégedett lehettem. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, nagyon sokat segítettek."