Olympia: a sport bölcsője

Az olimpiák eredete, története sok gondot okozott a történelemkutatóknak az elmúlt évezredek során. Semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy mikor rendezték az első ókori játékokat, a fennmaradt írásos emlékek homlokegyenest mást mutatnak. Egy dolog biztos: megegyezéses alapon Kr. e. 776-tól, az első olimpiai győztes nevének ismeretétől számítjuk az antik Görögországból elindult mozgalmat.

Futás
Olympiában a futás négy fajtáját ismerték. A legismertebb a stadionfutás (kb. 200 méter) volt, amit a legelső olimpia óta (Kr. e. 776) megrendeztek. De meghonosodott a kétszeres stadionfutás (ami tulajdonképpen a középtávnak felelt meg), a hosszútávfutás (ami a mai 3 mérföldes versenynek felelne meg), valamint a fegyveres futás is. A pálya mellett három buzdító tábla volt (ne hagyd magad, gyerünk, fordulj), melyekről a meztelenül futó versenyzők tájékozódhattak, hogy a táv melyik részén járnak.

Pentatlon
Az ókori öttusaversenyek Kr. e. 708-ban, a 18. olimpián rendezték meg először. Öt számból állt: diszkoszvetés, gerelyhajítás, távolugrás, futás és a birkózás. Utóbbi kettő szerepelt külön is a pánhellén játékokon, ám a diszkoszvetést, a gerelyhajítást, valamint a távolugrást csak a pentatlon részeként rendezték meg. Előfordult ugyan néhány elvetélt kísérlet az ökölvívás meghonosítására is az ötpróba berkein belül, ám a boksz külön sportágként jobban érvényesült. Nem véletlenül nevezte Arisztotelész az öttusát a sportok királyának, mondván "a pentatlon a legjobb, mert kiválóan ötvözi az erőt és a gyorsaságot."

Birkózás
Plutarkhosz a legmesterkéltebb és legbonyolultabb atlétikai viadalnak nevezte az izomzatot és az ügyességet legjobban igénybe vevő sportágat. A görög mítoszok egyértelműen a férfierő megtestesítőjétől, Heraklésztől származtatják kialakulását, aki mint a legkiválóbb birkózó roppant erejével óriásokat és szörnyetegeket egyaránt legyőzött. Először a 18. olimpián szerepelt önálló versenyszámként. A birkózásban valószínűleg az volt a győztes, aki ellenfelét háromszor földre teperte. Számos fogás engedett volt, úgymint a gáncsolás, a fojtogatás (!), a kéz vagy az ujj kicsavarása. A helyszín általában az atlétikai versenyek színhelyén, a stadionban zajlott, lehetőségek szerint puha talajon.

Ökölvívás
Eleinte - a napjainkban használatos kesztyű elődjeként - ökörbőrből vágott szíjakkal tompították (?) az ütéseket a versenyzők,. később azonban (ahogy a szakirodalom fogalmaz: az atlétika fejlődése miatt) kialakult több vállfaj is. A szíjakra legtöbbször szegeket, de legalább ólombütyköket illesztettek, amelyek akár a vesztes halálát is okozhatták. A későkori írók említést tesznek a fülvédők használatáról, melyek legalább a fület óvták a nagyobb sérülésektől. A boksz legfőbb védnökének Apollo számított.

Pankráció
Az ökölvívásnak és a birkózásnak egyfajta keverékéből alakult ki a sportág, melyet sokan a legfáradtságosabb versenyszámnak tartottak. A szabályok szerint az álló küzdelem folytán mikor az egyik fél megingott, s a másik földre döntötte, addig hempergőztek egymást ütve, rúgva, fojtogatva, míg valamelyik teljes kimerülésben karját magasba nyújtva nem jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

Lóversenyek
Minden ünnep versenyei közül a legérdekesebbek és leginkább közönségcsalogatóbbak a lóversenyek voltak. A görögök a verseny két fajtáját ismerték: a lovaglóversenyt, illetve a kocsiversenyeket. Az olimpiákon először a négyesfogatok versenyét rendezték meg (25. olimpia), ezt követte a versenylovaglás (33. olimpia), majd a kocsi- és lóversenyek. A versenyek a szabad mezőn folytak, a pályát hippodromnak nevezték. A lóversenyek általános elterjedése és közkedveltsége azt eredményezte, hogy idővel az előkelő úri nők is hódoltak a sportágnak. A legelső, kinek lovai díjai nyertek Olympiában, Agesilaus húga, Cynisea volt.