1968, Mexikóváros - Beamon nagy ugrása

Európai szemmel nézve az 1968-as mexikóvárosi olimpia hihetetlen akadályokat jelentett az öreg kontinens versenyzői számára. Nem elég, hogy a világ másik végére kellett utazniuk, ráadásul a magaslati versenyzésről komoly tanulmányok jelentek meg, miszerint káros az egészségre, sőt az olimpiai kezdete előtt véres zavargások törtek ki az országban. Az azték város ennek ellenére mindent elkövetett, hogy ne okozzon csalódást. Soha nem rendeztek még olimpiát ilyen magasságban - maximum az ókori Olümpiában. A tengerszint feletti 2240 méter komoly aggodalmait növelte, hogy az atlétikán kívül nem javítottak világcsúcsot a versenyzők. Bezzeg Bob Beamon!

Beamon 1946. augusztus 29-én született a New York állambeli Jamaicában. Édesapja már születése előtt meghalt, míg édesanyját egyéves korában veszítette el. Mostohaapja szó szerint mostohán bánt vele, állandóan részeg volt és verte őt. Megnyugvást csak "apja" börtönbüntetése hozott a kis Bob számára, akit ettől kezdve nagymamája nevelt. Szegény életkörülményeiket rontotta Bob felelőtlen gyermekkora. Kilencéves korában már bandatagként rótta az utcákat, lopott, verekedett, nem járt iskolába. 14 évesen még nem tudott olvasni

"Szerencsés voltam. A nagymama elindított a felnőtté válás útján, neki köszönhetem, hogy 14 évesen végre normális iskolába kerültem. Ez hozta meg a fordulatot az életemben" - vallotta önéletrajzi ihletésű, "A férfi, aki repülni tudott" című könyvében. A nagymama ugyanis kiharcolta a bíróságon, hogy unokája a börtön helyett végre tanulhasson.

Beamon így került a manhattani "600 School" nevű iskolába. Itt figyeltek fel a tanárok a ruganyos mozgású fiúra, s azonnal az atlétika felé terelték figyelmét. 16 évesen már ő tartotta New York állam távolugrórekordját, s elérhető közelségbe került számára az olimpia. Öt esztendővel később Mexikóvárosban már mindenki róla beszélt. Miután a selejtezőben két első kísérletét elrontotta, sokakban felrémlett az 1936-os eset, amikor Jesse Owens ugyanilyen szituációból jutott végül a fináléba.

Ekkor barátja és edzője, Ralph Boston azt javasolta: a biztonság érdekében egy lépéssel korábban ugorjon el, így nem rontja el az utolsó kísérletet. Így történt, s Beamon döntőbe jutott. Ott elsőre olyan nagyon ugrott, hogy szinte megfagyott a levegő a stadionban.

"Tudtam, hogy hatalmas ugrás, de amikor kiírták, hogy 8,90-et ugrottam, azt sem tudtam mit jelent. Amerikában ugyanis nem méterben számolnak, így fogalmam nem volt arról, hogy ez most jó, vagy nem."

A társak reakciójára mi sem jellemzőbb arra, mint amit a brit Lynn Davies mondott: "Elrontotad a versenyt!"

Beamon világcsúcsa 23 évet élt, 1991-ben a tokiói világbajnokságon Mike Powell döntötte meg (8,95 méter). Beamon azonban még elégedett, mint elmondta, az olimpiai csúcsot a mai napig ő tartja.