A hollandokat kiütötte a Hiddink-féle vodkanarancs

Vágólapra másolva!
Ismét bebizonyosodott, hogy ha egy válogatott a csoportkörben parádézik, attól még simán kizúghat az egyenes kieséses szakaszban. Ezúttal Hollandia volt az áldozat, amely az Eb bázeli negyeddöntőjében nem bírt a Guus Hiddink által remekül felkészített oroszokkal, akik a Zenit UEFA-kupa-diadal után újra térdre akarják kényszeríteni az öreg kontinenst egy Andrej Arsavin nevű zseni vezérletével.
Vágólapra másolva!

Van Persie stoplisa még alig hagyta ott nyomát a bázeli gyepen, amikor máris helyzetbe került, de nem tudta a románok elleni hatékonyságot hozni. Több sem kell a hollandoknak, hangtompítót egyből leveszik, és azt a színvonalat kezdik ostromolni szurkolásban, amit a csoportmeccseken láthattunk tőlük.

Van der Vaart már nem vár a társakra, egyre közelebb csavarja a kapu felé a labdát, igaza van, mert most sem érnek oda a többiek, de még mindig nem ott köt ki az Europass, ahol szeretné. Élesedik a meccs, a hollandok pedig hirtelen kemények lesznek, mint az acélbetétes fapapucs, előbb Van Nistelrooy tolja a könyökét Semak szájába, aztán Boulahrouz tér vissza régi fegyveréhez, az ellenfél amortizálásához, mindketten megkapják a magukét Micheltől.

Arsavin régen csibészkedett, ezt pótolandó nem éppen ideális szögből is van önbizalma egy szabadrúgásnál, de Van der Sar szemmel verésben is erős, vagy csak jóban van Uri Gellerrel, aki elhajlította az orosz bal felsőbe igyekvő labdáját. Az 56. percben Csajkovszkij fentről mosolyogva nyugtázhatja, hogy a maiak is tudnak nagyszerű dolgokat komponálni, Arsavin kiteszi balra, Szemak beteszi középre, Pavljucsenko pedig Mathijsent megelőzve hozza elő a szenvedélyt Hiddinkből, aki megteszi az első lépést az árulóvá válás útján.

A hollandok először kerültek hátrányba az Eb-n, Van der Vaart kapcsol legfrissebben, szeretné, ha nem csak szemrevaló neje miatt lenne címlapon, trükkösen emel, de Akinfejev nem eszi meg. Van Basten mindent megpróbál, behozza Afellayt, de marad az egycsatáros szisztéma, ha kikapnak a hollandok, máris megvan az egyik támadási felület a kapitány ellen, hiszen Huntelaart megint a padon jegeli. A légelhárítással komoly gondjai vannak az oroszoknak, Akinfejev is kicsit elszámolja magát Van Bronckhorst szögleténél, de Van Persie bólintása kihúzza a kapust a csávából.

Az oroszok holland stílusra váltanak, és elkezdenek életveszélyesen kontrázni, De Jong viszont nem követi el a rutintalan cikkíró állandó hibáját, és ment egy nagyot a saját kapuja előtt, pedig Pavljucsenko nagyon vágyott volna a duplára. Hiddink valamit tényleg nagyon tud, mert magabiztosak az oroszok, és szemre is tetszetősen teszik-veszik, a jobbhátvéd Anjukov például az őrhelyét elhagyva ér oda egy támadás végére, és még Csikar-szögből is odasóz egyet Van der Sarnak, aki elegánsan hárít, akár a Nemzetbiztonsági Hivatal.

Forrás: EPA

Van der Sar ha tehetné, szemmel védene

Egy Inzaghival már vagy hárommal mennének az oroszok, Arsavin Kaká-módra szállítja a jobbnál jobb asszisztokat, de a többiek nem tudnak felnőni a feladathoz, Szaenko a Kapcsoltamban sem jutna messzire. Van Persie-nek viszont lenne jövője egy amerikaifutball csapatnál, mert 17 méterről mezőnygólt érően vágja a kapu fölé a labdát, Sneijder megint duzzog.

A szomszédgyerek BMX-ével sem lehetett annyit kontrázni, mint amennyi lehetősége a fehér mezeseknek van, De Jong újra belerondít a levesükbe, néhány pillanattal később Van der Sar megy át középhátvédbe, a félpálya közepén engedi le a sorompót egy újabb orosz támadásnál. Sneijder pörög, mint béka a turmixgépben, de balos, lapos, kísérlete nem talál kaput, Van der Vaarté már igen, de ez mindet, amit lehet mondani pozitívumként.

A 77. perc eldönthetne mindent, egy röviden hazafejelt labdára Pavljucsenko csap le, akiben van élet, legalábbis ezt bizonyítja, hogy át akarja emelni a Van der Sar névre hallgató holland toronydarut, nem is jön be neki, de a dicséret jár az ötletért, legalább nem izomból akarta megoldani. Sneijder nagyon nem akar még hazamenni, mindenhonnan lő, de olyan az irányzéka ezen az estén, mint a céllövöldében használatos fegyvernek, amivel megcélzod a kétpálcás meztelen nős naptárat a jobb sarokban, és leszeded az egypálcás vámpírfogat a baloldalon.

Az oroszok nem szeretik a sima meccset, erre lehet következtetni abból, hogy Torbinszkij egy üres kapus ziccert tud elrontani, az idő azonban így is nekik dolgozik, hátul áthatolhatatlannak tűnnek, mint a Moszkvics kasztnija, és a hollandok sem hozták magukkal az első két meccs álomfociját. A 86. percben viszont megtörik a jég: Sneijder szabadrúgása után a Windows-kompatibilis orosz védelem lefagy, Van Nistelrooy pedig bevetődve intézkedik egy 2x15 perces pluszmunkáról, igazi sztahanov a derék Ruud.

A sok-sok hollandon kívül ennek a gólnak a vendéglátósok és a szállodatulajdonosok is nagyon örülnek, eddig ugyanis a narancsosok szállítják a bevételt, mindent megesznek, megisznak, mindenhova elkísérik a csapatot, próbálják utolérni az ebben a műfajban a lécet magasra tett briteket.

A szlovák bírói hármasnak (illetve ez esetben kettesnek) alaposan bekavarhatott a sztrapacska után a sok bratwurst, mert kicsit elvesztik a fonalat a meccs végén: Sneijder egy reménytelen labdát ment meg, hogy aztán Kologyin földbe döngölje, villan a második sárga, alakul a létszámfölény, de az asszisztens erősen integet, Michel kimegy, valahogy összehozzák, hogy a labda már kint volt, amikor a holland tízes visszakanalazta, így minden sztornózva, se piros, se emberelőny, csak holland tüntetés, fülsértő hangerővel.

Jöhet a hosszabbítás, amely a korábbi túlórázós Eb-negyeddöntők fényében tizenegyeseket prognosztizál, ami nem túl jó előjel a hollandoknak, akik körül-belül annyira jók ebben a műfajban, mint mi magyarok a kézilabda döntőkben. Sneijder átmentette agilitását a 90 perc utánra is, fickándozik, mint Korda György a Táncdalfesztivál sátorban, megcsinálja magának a lövőhelyzetet, de Akinfejevnek nem kell extra mutatvány, hogy lenyelje a labdát.

Van der Sarnak már melegebb volt a helyzet, amikor a zidane-kodó Arsavin a labdán forgás után tüzelt, de másodjára azért magához ölelte a bőrgolyót. Van Nisterooy magához képest nagyon messziről, 20 méterről próbált váratlant húzni, de nem sikerült megszereznie pályafutása harmadik gólját a 16-oson kívülről. Zsirkov kezd fáradni, és gyorsan igazolja, hogy néha a két láb is túl sok, a jobbal ugyanis sután elpöcköli a bal elől a labdát, aztán lehet, hogy csak a bázeli stadion hazajáró vakondja tréfálta meg.

Arsavin zaklatós kedvében van, de pár centit megint téved, Pavljucsenko még annyit sem, talán csak millimétereket, de az pont elég ahhoz, hogy a lécet eltalálva kis híján felborítsa a kaput. A hollandok látszólag a fülökön veszik a levegőt, pedig a csapat rápihenhetett erre a meccsre, az oroszok viszont nagyon akarják az elődöntőt, Arsavin megint mindent elintéz, de Torbinszkij helyett nem tudja berúgni az újabb brutál ziccert. Az orosz Plókai, Kologyin szabadrúgásánál a labda szerencsére nem találkozott útközben játékossal, mert az komoly fizikai fájdalmat okozott volna, lepörög az első 15 perc, aki akar, az még most támadjon, utána nem ér sírni, hogy a büntetőpárbaj az lutri!

Heitinga intézhetett egy amszterdami hosszú hétvégét Michelnek, aki nagyvonalúan elnézi, hogy a holland védő rángatja Zsirkovot, majd a biztos hatás érdekében a sarkára is rátapos, sípszó azonban nem harsan. Az oroszok a vb-győztes hokiválogatott sebességét idézik, Arsavin 115. veszélyes beadásáról megint lemarad a középső ember, a hosszún pedig Pavljucsenko már csak veszett fejsze nyeleként kap bele a labdába.

Forrás: Getty Images

Arsavin-grimasz a kamerába (még több kép)

Ha már nincs helyzete a hollandoknak, Ignasevics majdnem besegít, izomból bólint haza Akinfejevnek, akit ezzel kis híján meg is tréfál, az orosz kapus meg a társ arcába belemászva mondja, hogy ilyenből többet nem kér. A sokadik orosz ziccer aztán sínre tette a szbornaját, Arsavin beadását Van der Sar is elszámolta, így a kapusban bízó védőknek esélye sem volt az átszálló labdát betessékelő Torbinszkijt megzavarni.

A svájci kolléga mellettem már Maradonához hasonlítja Arsavint, aki kihasznál egy, már a serdülőknél is büntetett helyezkedési hibát, és egy bedobás után felbőrözi Van der Sart. A végére még Akinfejev is megtanul kijönnni egy beadásara, teljes az orosz mámor. A hollandok a földön, Van Nistelrooy meg is sérül, a szurkolók azért megtapsolják a kedvenceket, Hiddink pedig kedvesen megbúbolja Van Bastent, mintha azt üzenné, "Nem baj fiam, majd legközelebb összejön."

A harmadik Eb-negyeddöntőn is a csoportmásodik gárda jutott tovább, és még hátra van egy olasz-spanyol, aki ott nyer, az az oroszokkal meccsel. Kíváncsian várjuk, folytatódik-e a Hiddink-mágia és az Arsavin-show, amely révén megint oroszul tanul Európa.