A labdarúgó-Eb portugál sztárjai lehetnek: Nuno Gomes, Quaresma, Veloso

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Miguel Veloso

Édesapja, António Veloso 40-szeres válogatott hátvéd volt, és teljes pályafutását a Benficában töltötte.

Miguel, aki 1986. május 11-én született Lisszabonban, szintén a Sasoknál kezdett el focizni, de tizenévesen átigazolt a város másik nagy klubjához, a Sporting CP-hez, mivel a család úgy érezte, hogy a Gyíkoknak jobb az utánpótlás-nevelésük.

Veloso 2004 nyarán már az első kerettel edzett, de továbbra is csak a tartalékok között kapott lehetőséget, miközben tagja volt a korosztályos válogatottnak. A 2005-2006-os pontvadászatra kölcsönadták a másodosztályú Olivais e Moscavidének, ahol remek teljesítményt nyújtott, és védő létére hétszer volt eredményes.

Vissza is hívták a Sportinghoz, és az együttes mestere, Paulo Bento rendre pályára küldte őt az első csapatban. Legemlékezetesebb mérkőzése alighanem az FC Internazionale elleni hazai BL-meccs volt, ahol a találkozó legjobbjának is megválasztották.

Akkoriban már nem védőként, hanem inkább védekező középpályásként futballozott. 2007 nyarán szerepelt az U21-es Európa-bajnokságon, a portugál együttes csapatkapitányaként két gólt szerzett. A nagyválogatottban 2007 októberében mutatkozott be.

Forrás: EPA

Több angol klub is szeretné megszerezni, a legkomolyabbnak a Manchester United érdeklődése tűnik.