A labdarúgó-Eb portugál sztárjai lehetnek: Nuno Gomes, Quaresma, Veloso

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ricardo Quaresma

A lisszaboni születésű Quaresma a Sporting CP futballakadémiáján nevelkedett, ahol mindig is kiemelkedett korosztályából: 2000-ben tagja volt az U16-os Európa-bajnokságot nyert válogatottnak.

A Gyíkok tartalékcsapatában a 2000-2001-es idényben 15 mérkőzésen szerepelt a harmadosztályban, majd felkerült a felnőttek közé, és első szezonjában alapemberré vált a csapatban, amely bajnoki címet szerzett. Ricardo három találattal járult hozzá a diadalhoz, majd a következő idényben ötször volt eredményes a pontvadászatban.

2003 nyarán az FC Barcelona hatmillió eurót fizetett érte, és ugyanezen év júniusában a nagyválogatottban is bemutatkozott. A katalánoknál azonban nem ment neki a játék, többnyire csak csereként vetették be, ráadásul meg is sérült, így a Barca színeiben csak egy gólra volt képes, és lemaradt a 2004-es U21-es Eb-ről és az olimpiáról is.

A 2004-2005-ös idényt már az FC Portóban kezdte, nem is rosszul, hiszen a portugál Szuperkupa fináléjában győztes gólt szerzett a Benfica ellen, majd tagja volt a Világkupát nyert együttesnek.

Abban az idényben ötször volt eredményes, akárcsak a következő pontvadászatban, amikor vezérletével a Porto megnyerte a bajnokságot. Vissza is került a válogatottba, de Luiz Felipe Scolari nagy meglepetésre nem vitte őt ki a 2006-os világbajnokságra.

Forrás: EPA

Az idő tájt rengeteg európai élcsapattal hozták kapcsolatba, és a hírek szerint a Porto több mint 20 millió euróért sem adta el a Liverpool FC-nek. Az Eb-selejtezők során végre rendszeresen szerepelhetett a nemzeti tizenegyben, és első találatát is megszerezte címeres mezben.

Klasszikus szélső, fantasztikus technikai tudással, előszeretettel lő kapura vagy ad be külsővel.