Esterházy Péter: Körbe vagyunk véve szavakkal

New York-ban Ian McEwannel reggelizett, itthon szívesen eszik hekket a Rómain; örül, ha a kritikusok megértik, mit akart, bár alapvetően könnyűnek tartja könyveit, és amikor úgy süt a nap, előfordul, hogy maga is újra beállna a focicsapatba. Esterházy Péter a kortárs magyar irodalom mogulja nagylélegzetű interjút adott nekünk, amelyben mesélt mondatminőségről, a nyelvi játékosságról, új regénytervekről, a következő három-négy évről és az elmúlt huszonkettőről.

- Úgy tűnik, hogy a Harmonia után az Utazás-ban megtalált volna egy új nézőpontot, amely elég játékos és univerzális ahhoz, hogy azon keresztül minden újra elbeszélhető legyen. A foci eddigi könyveiben (pl. Termelési regény) csak mellékszál volt, sztorik gyűjtőfonala, most pedig mintha több lenne annál. Ez igaz?

- Majdnem igaz. Bár bizonyos szempontból a Semmi művészet tekinthető elsőnek, annak a terve hamarabb megszületett. Valóban rátaláltam elég nehezen és elég sok munkával egy szabad beszédmódra, de most úgy látom, ennek nem az lesz a lényege, hogy ugyanazokat a dolgokat újra elmondjam, hanem valami más, ami számomra belsőbb dolog. Tulajdonképpen mindig ugyanarról van szó: a distanciateremtés módjairól, hogyan lehet azt a távolságot megteremteni, amivel ránéz az ember arra, ami amúgy közel van hozzá, mert éppen azért foglalkoztatja. Én egy kört megfutottam a Fancsikó-tól a Harmoniá-ig, és most úgy látom, hogy van vagy lett egy másik mód, és most ez az, ami engem nagyon izgat.

EP-fotóalbum no. 1. | Esterházy Péter a Zöld Pardonban nézi a focivébét 2006 nyarán

- Tovább megy a futballtéma irányába?

- Hát én most tudni vélem, hogyan megyek tovább... Erről nem mesélek most, mert csak mandarin nyelven beszélhetnék róla. Nem volna érdektelen, mert nagyon sok hülyeséget mondanék, és az többnyire szórakoztató. De tudom, hogy három-négy-öt évig most mit csinálok. A Bevezetés-nél is tudtam 1978 februárjában, hogy mivel telik a következő három-négy év, aztán ebből lett hat év (a könyv 1984-ben jelent meg - a szerk.), és majdnem az született meg a végére, amit gondoltam, de persze nem egészen. Nyilván itt is ez lesz, bizonyos könyvek összeolvadnak, majd kipörgi magát...

- A Rubens és az Utazás is megrendelésre készült. Milyen így dolgozni?

- Más és más volt az elfogadás motívuma: a színdarab megrendelése nagyon előkelő helyről jött (a 2006-os Ruhr Triennálé - a szerk.), és nem volt vele sok munka, inkább érdekes melléktörténet volt. Az Utazás-t meg azért vállaltam el, mert akkor már a Semmi művészet-et akartam csinálni, és azt gondoltam, hogy ez jó lesz előmunka gyanánt. Írom is az Utazás-ban, hogy gondolkodtam egy futballtárgyú regényemen, amelynek a főhőse egy férfi ..., aki aztán nem férfi lett, hanem nő. Ilyen apróságok változhatnak...

- Mióta nem focizik?

- Nagyon régóta. Hát szerintem olyan '95-ben hagytam abba. 45 év után már nem lehet futballozni, ezt lehetett már akkor tudni, amikor én háromévesen belerúgtam a labdába. "Gondold meg, fiam", és én ezt háromévesen jól átgondoltam. Valójában azonban az a helyzet, hogy ez szerencse kérdése, mert lehet örökké sóvárogni ez után, és folyamatos megaláztatásként megélni, hogy már ezt sem tudod csinálni... Volt bennem valamely mozgásmennyiség, ami belém lett helyezve, azt én lemozogtam, és már nincsen. Nem vágyom utána. Egyszer, egyetlenegyszer volt bennem sóvárgás, hogy de jó lenne most futballozni, valahogy úgy sütött a nap, úgy fújt a szél. Még emlékszem arra, hogy volt egy korlát, azt fogtam erősen, és ettől az erős fogástól az a képzetem támadt, hogy én magam is erős vagyok. Azokat, akiket bent láttam, ismertem, és tudtam, hogy régebben jobban futballoztam a legtöbbjüknél, és egy percre azt hittem, most is jobban futballozok. Ha nem akkor operáltak volna a csípőmmel, elkövettem volna azt a tragikai vétséget, hogy bekönyörgöm magam a csapatba, ami persze katasztrofális lett volna.

- Melyik csapat volt ez?

- Az íróválogatott Berlinben.

EP-fotóalbum no. 2. | Esterházy Péter a Rubens és a nemeuklidészi asszonyok Vígszínházbéli előadása előtt a szülinapi tortáját vágja idén áprilisban

- Hogy lehet, hogy a magyar írók és irodalmárok ennyire érdeklődnek a foci iránt? Garaczi, Darvasi, Krasznahorkai? Honnan jön ez a speciális érdeklődés?

- Nagyon jó ellencsapat van, akik hányingert kapnak a focitól, csak ők nem alkotnak válogatottat. Egy nem-válogatott, akik nem-meccsre nem-járnak... Régebben a sport valami alsóbbrendűnek számított, és akkor lett ennek valami metaforikus izéje, és ezen belül a futballnak is.

- Egy interjúban azt mondta, hogy 17 évesen magabiztosan kijelentette, hogy író lesz. Ez tényleg ennyire egyértelmű volt? A pályaválasztás, a futball iránti szenvedélye miatt inkább úgy tűnik, mintha élete legalább három pillére épülne: foci, matematika, nyelv.

- Csak magamnak jelentettem ki! Más magabiztosság nem is volt az életemben. Akkor már láttam rendes futballistát, ugye, az öcsémet, és tudtam, hogy soha nem leszek olyan; láttam rendes matematikust, arról is tudtam, hogy nem leszek olyan, és írónál meg nem voltak ilyen korlátozások. Az akkor nem volt több, mint egy mondat: hát akkor író vagyok. De ez a legkevésbé sem foglalkoztatott, nem kezdtem el írni, 22 éves koromig szinte semmit nem is írtam, és amit írtam, az úgy volt rossz, ahogy volt. 23 éves koromban kezdtem el írni a Fancsikó és Pintá-t, és akkor az meg nem volt rossz. Aki azt írta, arról látszik, hogy sok mindent tud, de egy évvel azelőtt semmit nem tudtam.

EP-fotóalbum no. 3. | Esterházy Péter 2008 januárjában a friss magyar kulturális nagyköveti címéhez járó oklevelet tanulmányozza

- Többször nyilatkozta, hogy jön majd az Optimális bináris keresőfák című regénye is. Most pihen az a terv?

- Nem, nem pihen, bár azt hiszem, kicsit már túl sokat emlegettem, de olyan jó cím, hogy lassan keresek hozzá egy regényt is... A kiadók nem annyira lelkesednek.

- Az Utazás-ban szerepel a Hidegkuti Nándor-történet, a jó focista lát öt lehetőséget, de egyiket sem választja, hanem hátralép, és új helyzet nyílik, új tér, ami előtte nem látszott, de jobb, mint az előző öt. Egy interjúban ezt már a jó író metaforájaként meséli el. A foci másban is hasonlít az írói működéshez?

- Nem szeretem ezeket a futballmetaforázásokat, bár nekem személyesen nagyon egyben volt ez az egész, ez a három dolog, a matematika, a futball és az írás. Hogyha nem csak ennék, hanem még főznék is, akár a szakácskodást is ide lehetne venni, mindegyikben az alkotás, a teremtés mozzanata közös. A futballban is nagyon lehet látni ezt, pláne, ha olyannal játszik az ember, aki más szinten tud futballozni, nem is jobban, hiszen a Hidegkuti sem futballozott jobban hatvanévesen, de másképp; akkor látja az ember a teremtést, hogy valami olyasmi jön létre, ami nincsen, ami eddig nem volt, amit én erről az alacsony szintről el sem tudok képzelni. Ha az ember benne van, ha része egy fordulatnak - például a prózaírói fordulatnak -, akkor nem látja a fordulatot, mert együtt fordul a dologgal, tehát olyan, mintha állna. Ha rá tud látni, mert olyanokkal játszik, akik jobbak nála, akkor látja ezt a teremtést. A saját élettörténetemben ez nagyon együtt volt.

EP-fotóalbum no. 4. | Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozza Esterházynak 2007. augusztus 20-án

- Darvasi, aki egyébként jó barátja is, ha jól tudom, Így írtok ti című zseniális Esterházy-naplóparódiájában írta azt (Esterházy vasárnapi naplójából), hogy: "Kertésznek van Nobel-díja, ez jó. Csoórinak van nappali Holdja, jó, illetve nem jó, de van neki. Krasznahorkaiból forgatták a leghosszabb filmet. Nádas feltámadt - kis irigység horgad bennem, de legyűröm - ergo: halhatatlan. De a legtöbben engem értenek félre." Nem kérdezem meg, hogy érez-e irigységet a kollégái iránt, mert úgyis azt válaszolná, hogy nem; de igaz, hogy azt érzi, félreértik?

- Nem, egyáltalán nem. Egy paródia nem azért jó, mert igazakat ír, hanem olyan, mintha igazakat írna... Mindenkit eleve félreértenek, ilyen az olvasás.

- Erről a nyelvi játékosságról, a bizalmas viszonyról a nyelvvel, amit ön grammatikai bájnak nevez, többször mondta, hogy ha jól van megcsinálva, olyan, mint hogyha épp látnánk, ahogy születik, de amúgy hosszú idő, kínkeserves munka megtalálni a legjobb félmondatot. "Civilben", magánéleti szituációban is ennyire izgatja a nyelv játékos természete, ha mondjuk egy nyári vasárnap délután a barátaival hűsöl a kertben?

- Ha ilyen nyelvi játékokat kell mondani, akkor Parti Nagy meg Kovács András Ferenc a jó, meg még a Sándor György, én hozzájuk képest ámátőr vagyok. Prágában voltunk egyszer KAF-fal és Parti Naggyal, mentünk, sétáltunk, és lábjegyzeteltük a várost körben, Parti Nagy mondta, KAF mondta, én mondtam, Parti Nagy, KAF, én, Parti Nagy, KAF, én, aztán kiszálltam, mint a kártyánál, és ezek meg még vagy ötöt übereltek arra a témára. Egy ideig tartottam magam, aztán mindig kiszálltam, nem érdemes kikezdeni velük. Ebben a játékosságban utolérhetetlenek. Tandori is ilyen, írásaiban is lehet látni, hogy a saruját nem oldhatja meg az ember. Ha azt nézzük, kinek áll így legjobban kezére a nyelv, akkor Tandori a legnagyobb.

EP-fotóalbum no. 4. | 2005-ben

- Az elmúlt korszak nyelvi fonákságaira épülhetett humor, színházi nyelv és irodalom. Most itt az a generáció, amely azt sem tudja, mit jelent az umbulda; viszont használ más szavakat. Ez a távolság foglalkoztatja, kihívást jelent?

- A Semmi művészet-ben van az a szép szó: "üzemi négyszög"; ma már nem jelent semmit, legfeljebb archaikus módon emlékeztet valamire. Ennek a szónak a státuszát kell tudni, például hogy a fiatalabb generációnak semmit sem jelent. Ismerni kell a nyelv mai állapotát, mert ahhoz képest jelent valamit, amit az ember ír; de nem biztos, hogy hagyja az ember, hogy hasson rá. Már ha ez elhatározás kérdése.

EP-fotóalbum no. 5. | 2004-ben, a német könyvesszakma rangos Béke-díjának odaítélésekor (a bal oldalán szélesen mosolygó férfi egyébként a német elnök, Horst Köhler)