Győzeleméhes férfiak örök favoritja: a Rizikó

Vágólapra másolva!
Társasjátékokat elemző cikksorozatunk mostani részében egy ősrégi klasszikust szedünk ízekre: a több mint fél évszázados múltra visszatekintő Rizikó-t lehet unni, lehet imádni, de egy biztos, a stratégiai társasjátékok archetípusa iránti szenvedélyes rajongást nem csak a régi jó játszmák utáni nosztalgikus vágyódás fűti. Titka egyszerű, mint a sakké: nem leplezi el az összes társasjáték mögött meghúzódó fontos mozgatóerőt, a konfliktust. Nincs szép design, szerteágazó szabályrendszer, gyönyörűen kidolgozott fantáziavilág, mint a Catannál, Carcassone-nál és társaiknál. Felesleges - a Rizikó az ellenség nyílt irtásáról szól. Háború van, kockákkal.
Vágólapra másolva!

Vigyázzunk, a játék becsapós: sokkal többet kell a stratégián gondolkozni, mint ahogy az első pillanatban látszik. Területek, dobókocka, kis katonák bevonulnak? Pofonegyszerűnek tűnik minden, de nem véletlenül születtek többkötetnyi szövegek a lehetséges stratégiák magyarázatára. A játék izgalma és komplexitása csak azon múlik, hogy mennyire tudsz és akarsz belemerülni a hadvezéri sakkozásba. A vérszegény szabályokból, illetve a monoton kockadobálásból kemény pszichológiai dráma és politikatudományi "do-it-yourself" fejlődhet ki.

A játék elején kapsz egy feladatot (például Dél-Amerika és Ázsia elfoglalása, a lila játékos kiirtása), de rosszul dönt az a játékos, aki rögtön nekilát megvalósítani. Finoman épül fel a játék stratégiája... Nagyon fontos, hogy ne legyen állandó taktika (például csak a feladatra koncentrálni vagy csak az agresszív földszerzés a kártyákért): minden körben a játék jelenlegi állására és a társak lépéseire reagálva a legjobb lépni.

A fent említett hadtudományi Rizikó-könyv szerzője, Dr. Ehsan Honary felvázolja a legtutibb győzelmi tervet: ennek alapján a játék elején még nem kell foglalkozni a küldetés teljesítésével, helyette inkább be kell fészkelni magad egy kényelmes báziskontinensre, amely folyamatosan hozza minden körben a biztos utánpótlást. Ha sokan játszanak, jobb egy kisebb földrészt választani, például Ausztráliát vagy Dél-Amerikát: az egyik jobban védhető, de zártabb (Ázsia nagy falat utána), a másik viszont két helyről nyitott, de utána könnyebben lehet nekiindulni.

Honary útmutatója szerint a következő lépés területeink bebiztosítása és az ellenfél szándékának kifürkészése. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a küldetés bevégzésének akkor lehet a legbiztonságosabban és a legcélravezetőbben nekivágni, ha már jó néhány olyan területet is annektáltunk, aminek semmi köze a misszióhoz, de kártyát - és vele sok új katonát - hoz. Utánpótlás nélkül senki nem nyert még háborút. Ez pedig a győzelem egyik titka: főleg azok, akik még nem rutinos rizikósok, könnyen leragadnak a feladat teljesítésénél.

Fotó: [origo]
Meg tudnád mondani az állásból, melyik szín győzött a végén? | Nézz még képeket!

A játék igazán élvezetes része pedig még csak most következik: az elegáns diplomáciai manőverek hálója, amelyet játékostársaink köré fonunk. Meg-nem-támadási szerződések, "ha-te-így-akkor-én-is-így" egyezmények, összefogások - amelyek természete, hogy rendkívül ingatagok. Az idézett Honary szerint pedig ez a sikeres és élvezetes Rizikó kulcsa. Miért támadnál meg valakit, ha más ezt kényelmesebben megteheti helyetted? De: miért tenném meg, ha neki az jó, és erősíti őt? Ha többször ülsz le egy asztalhoz játszani ugyanazzal a társasággal, ildomos megtartani a szavad: így lesz reputációd, meg fognak bízni benned a következő játszma alkalmával is, és hosszú távon gyümölcsöző dealeket köthetsz. Ha csak alkalmi a játék, még édesanyáddal is felrúghatod a szerződést...

Itt jön képbe a pszichológiai mozzanat: a Rizikó felszabadítja a személyiség rejtett vonásait, illetve az indulatokat. Éppen ezért lehet, hogy ritka viharos (és éppen ezért emlékezetes) játszmák születnek belőle; de csoportismereti tréningnek sem utolsó. Ki az, aki szemrebbenés nélkül felrúgja a megállapodásokat, és ki hogyan áll bosszút? A játék logikája kegyetlen: a gyengébb minden körrel még gyengébb lesz, az erősebb meg tovább erősödik....

Fotó: [origo]
A lila játékosnak innia kellett, hogy bírja a kudarcokat... | Nézz még képeket!

Az is egy taktika, ha valaki egy játékostársa teljes megsemmisítésére törekszik, ez főleg akkor kap nagy szerepet, ha a társaság úgy játssza, hogy egy körben maximum egy kártyát lehet kapni a hódításért (és nem területenként egy kártyát, limit nélkül), mert ekkor nehezebb szerezni kártyát és katonákat. Sokat számít az is, amit egy kiirtott társadtól megörökölsz.

Többen vannak, akik a szerencse faktor miatt erősen kritizálják a Rizikó-t. A szerencse tényleg nagyon hangsúlyos a játékban, hiába, ez egy elsőgenerációs társasjáték, akárcsak a Monopoly, a Ki nevet a végén? és társaik, amelyek még nem trükköztek más logika kidolgozásával. Még szerencse, hogy épp eleget lehet gondolkozni a játék más mozzanataiban. Ugyanez igaz a játékosok kiesésére is: az újabb társasjátékok alkotói már aggályosan figyelnek arra, hogy mindenki játékban maradjon, senki ne legyen idejekorán "kirekesztve" a közös élményből. A Rizikó-ban még nem érvényesülnek a társadalmi inklúzió és az igazságosság eszméi: itt bizony könnyen előfordulhat, hogy kispadra kerülsz. Marad a chipses tál...