Költészet napja: a mi kedvenceink

Eljött az igazság pillanata - a szerkesztőség tagjai most vallanak, kinek a köteteit tartják éjjeliszekrényeiken és kiknek a költeményeit veszik elő poétikus pillanataikban. Van itt Villon, Varró Dani, Bob Dylan, József Attila, Pilinszky és Pajor Tamás, kiderül rólunk sok minden, tavaszi hangulat, depresszió, irónia, de egy biztos: nagyon jó volt e válogatás ürügyén elővenni az agyunk hátsó szegleteiben hányódó verseket. Talán nemcsak mi járunk így, ezért van költészet napja. És neked melyik vers a kedvenced? Bővül az [origo]-antológia.

Karinthy Frigyes: Nihil
(Recitativo)

Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
És beszélgettem vele a lépcsőházban:
Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél
És kemény csöppek estek.

Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
Aztán lementem a Rottenbiller-utcán
Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni
Találkoztam Biró barátommal.

Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
A művészetnek ne legyenek korlátai -
Se ütem, se vonal, se szín.

Vagyis az a művészet, amit az ember gondol
És ha nem gondol semmit, az is művészet -
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.

És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet -
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; - nem az a fontos.

És ha ez nem művészet: hát nem az
De akkor nem is kell művészet -
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.

Biró dühösen ott maradt az utcán
Én még bementem egy kávéházba:
Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.

A szélnek mondtam egy gorombaságot
Kávét ittam és olvastam egy lapot:
Valami cikk volt a versköltészet céljáról
De nem egyeztem meg vele.

Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet.
(Spike_Lee kedvence)

Végvári Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz. Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagyvilágon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj...
Szállj, mint a fecske délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod,
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn?
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket?
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Sűvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott,
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márványtengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték,
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett,
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed
Menj hát, ha teheted!

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában.
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, orozva dúló féreg,
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár; halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsínór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben,
Míg a keservek lőporához ér-
És akkor...!!

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
(ikrek kedvence)

József Attila: Karóval jöttél

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
(csabarat kedvence)

Radnóti Miklós: A la recherche...

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?
(SzurkeCsacsi kedvence)

Falcsik Mária: Keresetlenül

most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról
hozzád ki mernék lépni önmagamból
(gesztenye11 kedvence)

Nazim Hikmet: Berlinben, az Astoria étteremben...

Berlinben, az Astoria étteremben láttam meg.
Pincérlány volt,
ezüstcsöpp-lány.
Súlyos, teli tálcák fölött mosolygott rám,
elvesztett hazám lányaira emlékeztetett.
Nem tudtam meg, miért:
szeme alatt gyakra sötét árkok húzódtak.
Egyszer sem adódott,
hogy helyet kapjak olyan asztalnál, ahol ő szolgált föl.
Egyetlen nap sem ült olyan asztalhoz, ahol én szolgáltam föl.
Idősebb férfi volt,
alighanem beteg:
diétás ételeket fogyasztott.
Szomorú tekintete arcomra tapadt mindig,
de nem beszélt németül.
Három hónapon át naponta háromszor jött és ment,
aztán eltűnt.
Talán visszatért hazájába.
Lehet, meghalt, mielőtt hazatérhetett volna.
(Pass Lajos fordítása)
(juhabene kedvence)

ultraviolet: Cukros üveg

Tépelődhető a tenger
sós ízű tavakra,
tavak meg cseppekre
- azért is bennük marad
a jégszikra emléke!
Végén már ki tudja
víznek a sziget a negáltja?
Édes eső esik...
Hatmilliárdra.
Rio de Cukorsüveg.
Keser-édes-savanyú-sós-csípős erőleves.
(ultraviolet kedvence)

József Attila: Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
(Rency kedvence)

Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
- Csak álom volt -
mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.
(raving kedvence)

Bachinger Zsolt: Expresszionista dal

Kiáltok Én, Üvöltök ha kell
(Úgy hogy) beleremeg a nagyvilág és a kis falevél
Zaklatott a lelkem, mélyen az
Hogy máshogy gyógyítsam, ha orvosom nincs rá
A feszültség bennem él, bennem volt
És szüntelen követ, mint egy holt, egy kő vagy egy árny
Ellenében csak mosollyal érek valamit
De magamnak mosolyogni nem tudok, kell ehhez valaki
Valaki, aki mellettem áll, aki engem szeret
Hogy elkerüljem az őrületet, hogy elkerüljem a végzetet.
(zsolt1990 kedvence)