Csütörtökön dedikál Salman Rushdie

A muzulmán országokban halálraítélt, a nyugati világban viszont sztár: a különös írójelenség, az indiai származású, brit Salman Rushdie ma érkezik a magyar fővárosba a teljes életművének megjelentetését tervező Ulpius-ház meghívására. Az író második alkalommal érkezik hazánkba, mostani kétnapos magyarországi látogatása során a nagyközönség is találkozhat vele: Rushdie csütörtökön négykor a Mammut Libri könyvesboltban dedikál. Irodalmi kampány és hírverés - első lépés a kánonba? Vagyis divat lesz-e Rushdie?

Az indiai születésű író azt szokta mondani, élete olyan, mintha egy rossz Salman Rushdie-regény. Szülei az indiaiak azon egy hatodába tartoztak, akik a muzulmán hitet gyakorolták. Ez Pakisztán megalakulásának időszakában nem volt a legbiztonságosabb életforma, ezért költözött a család Kasmírból Bombaybe, ahol Salman megszületett. A Cambridge-ben nevelkedett apa a tehetős indiai családokhoz hasonlóan, az egykori gyarmatbirodalom centrumába, Nagy-Britanniába küldte tanulni fiát is, így Salman Rushdie is a tekintélyes Cambridge-ben koptatta az iskolapadokat.

Élete mintha a Sátáni versek egyik főszerelőjének, Saladin Chamchának történetében születne újjá: a gazdag indiai apa elküldi fiát Londonba tanulni, ahol az elangolosodik, megveti és gyomlálja bombayi kiejtését, indiai gyökereivel pedig igencsak hadilábon áll. Salman Rushdie kiejtése természetesen kifogástalan, de helyzete felemás. Kint is, bent is - néha még kritikusok sem tudják eldönteni, pakisztáni, indiai, netán brit íróként aposztrofálják. Salman Rushdie visszatért hazájába, rövid ideig dolgozott a pakisztáni televíziónak, de felháborította a cenzúra, és inkább Angliát választotta. Egy évig Londonban színészkedett, majd 1971-től 1981-ig reklámszövegíróként dolgozott.

Első regénye, a Grímusz 1975-ben jelent meg, ám a sci-fibe hajló fantasztikus mese Szányaló Sasról, az élete értelmét kereső indiánról akkor nem nagyon izgatta fel a kedélyeket, így Rushdie első irodalmi jelentkezése meglehetősen visszhangtalan maradt. Annál inkább ütött a második regény, az 1981-es Az éjfél gyermekei, amely elnyerte a Booker-díjat, és amelyet máig az író legjobb művének tekintenek.

A cím arra az ezeregy gyermekre utal, akik India függetlenné válása után, 1947. augusztus 15. első órájában születtek, de a gyermekhalandóság miatt a különleges képességekkel megáldott gyermekek száma kilenc év alatt 580-ra apadt. A túláradó gazdagságú nyelven írt mű India történetének allegóriáját bontja ki: a Bombayban játszódó történet főszereplője, az életútja frissen megszabaduló India történetét tükrözi vissza. Az író az ezeregy gyermek egyike, Szalím növekedésén keresztül állít fel tablóképet hazájáról, a szintén cseperedő Indiáról.

A nemzetközi siker ellenére Indiában nem nézték jó szemmel a regényt, a Gandhi-Nehru-vezetés kritikájának fogták föl, így az író kénytelen volt elhagyni az országot a kényelmetlenné váló, ellenséges közeg miatt. A következő regény, az 1983-as Szégyen már nyíltabban beszél a politikáról, Rushdie ebben a kötetben a Pakisztánban uralkodó zűrzavarról tudósít.

Az iszlám világ számára azonban az 1988-ban megjelent Sátáni versek volt az a bomba, amellyel Rushdie megbocsáthatatlan merényletet követett el ellenük. A vád az volt, hogy negatívan állítja be a vallásos fanatizmust, illetve gúnyt űz Mohamed prófétából. A könyv valójában a címét kölcsönözte a Korán egyik apokrif iratának, illetve szerepelnek benne olyan utalások (a próféta feleségének nevei, életrajzi átfedések stb.), amelyek miatt a regény két főhősének története értelmezhető Mohamed életének újraírásaként. Ezt a mi nyugati szemléletünk könnyen megengedi, főleg az irodalomban - a parafrázis a posztmodernben gyakran alkalmazott írói eszköz. A Krisztus utolsó megkísértése nem is talált kedvező fogadtatásra, noha -elméletileg! - ugyanazt teszi a keresztény vallás legfontosabb történetével, mint Rushdie az iszláméval.

Tüntetés Rushdie ellen

A regény ennek megfelelően óriási felháborodást váltott ki a muzulmán világban, Mohamed próféta szentségtörő paródiáját látták a Sátáni versek-ben. Betiltották, elégették, vérdíjat tűztek ki Rushdie fejére. Az író 1993-ig a Scotland Yard védelmében, egy úgynevezett safe house-ban élt egyedül, elzárva, és bár egy évvel a fatva kimondása után írt egy apologetikus esszét, amellyel regényét próbálta értelmezni a hívők számára, az csak olaj volt a tűzre.

Az évek során sem igazán lankadt az iszlám szélsőségesek között az ellenséges érzület, annak ellenére, hogy az ítéletet kimondó Komeini 1989-ben meghalt. Sőt, 1997-ben a vérdíjat megduplázták, és bár 1998-ban az iráni kormány végül hivatalosan visszavonta a halálbüntetést, a fatva a legtöbb moszlim számára mégis ott lebeg Rushdie feje fölött, hiszen a végzést csak az elrendelő, ez esetben az ajatollah oldhatja fel. Komeini fatváját utódja, Ali Kameini meg éppenséggel megerősítette egy, a mekkai zarándokoknak szóló üzenetében.