A piszkos tizenkettő

A Nagy Könyv tizenkét döntősén morfondírozva egy sor következtetést vonhatunk le, mindenképpen figyelemre méltó például, hogy a tucatból kilenc könyv ifjúsági  vagy meseregény, de legalábbis még az általános iskolában kötelező nyári olvasmány. Ahelyett azonban, hogy egy szavazás nyomán újraértékelnénk az ország kulturális jövőképét (csak a gyermekek olvasnak; csak a gyermekek szavaznak; gyermeklélek a magyar...), olyat teszünk, amire eddig még senki sem gondolt: a Bookline jóvoltából odaadjuk az egészet ajándékba. Játsszon velünk, és nyerje meg Magyarország tizenkét legkedvesebbnek választott könyvét - egyben.

Jókai Mór: Az arany ember

Jókai Az arany ember-e a kötelező irodalom egyik mintapéldánya, az a klasszikus romantikus történelmi regény, amit szinte minden maturált elolvasott. A történet, mint a szerző szinte minden regénye, egy különleges adottságokkal rendelkező, korabeli társadalmi szuperhős köré épül, kinek minden vállalkozását siker kíséri, folyamatosan emelkedik a társadalmi ranglétrán, és vagyona is egyre csak gyarapszik. Hiba csak, hogy mindehhez a kezdőtőkét tisztességtelenül szerezte, s hogy a teljes élethez mindezen siker kevésnek bizonyul. Tímár Mihálynak rá kell találnia boldogságának szigetére, hogy valahol otthon is lehessen az őt ünneplő világban. Ott, elfogadva azt, hogy ő sem több, mint ember, találhat csak megnyugvásra egy egyszerű, de szerető lány oldalán. Mai szemmel olvasva Az arany ember meglehetősen egyszerűcske jellemábrázolása már eleve kosztümös darabbá merevíti azt. Mint ahogy az egy romantikus regénytől nem is olyan szokatlan, a szerepek egyszerűek, mint a mesékben. A gonosz a végletekig gonosz, a szép egyszerű és tiszta, a kereskedők bármilyen aljasságra képesek, az egyetlen cizelláltabb jellem a főhős Tímár Mihály. A könyv népszerűségéhez nyilván hozzájárult a belőle készült film, melyet a magyar film hőskorában forgattak többek között Gobbi Hilda, Latinovits, Csorba András és Komlós Juci szereplésével.

Gárdonyi Géza: Az egri csillagok

Szintén egy nyári kötelező olvasmány, melyre azért nyugodt szívvel nem aggatnánk a történelmi regény jelzőt: Az egri csillagok-ban feldolgozott tagadhatatlan történelmi tények mellett jelentős szerephez jut az a fiktív cselekményszál, mely Bornemissza Gergely életét mutatja be. A regény népszerűségét minden bizonnyal éppen a valóság és képzelet megfelelő keveredése magyarázza, nem véletlen, hogy a szerző A láthatatlan ember-t kivéve - mely hasonló tematikára épül - nem tudta felülmúlni a mű sikerét. Ettől azonban még Az egri csillagok vitán felül az az ifjúsági regény, melyet minden hazánkfia ismer - legalább hallomásból -, Dobó István és várvédői olyannyira mélyen élnek a magyar lélekben, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni: a diadalmas 1552-es ostrom után bő negyven évvel, 1596-ban a török szinte elenyésző erőfeszítéssel elfoglalta a várat, és ki sem mozdult onnan 1687-ig, amikor is a Habsburgok vették át az irányítást az erőd felett. Mint ahogy az sem széles körben tudott tény, hogy 1569-ben Miksa császár felségárulás gyanújával letartóztatta Dobó Istvánt, akit csak egy hűségnyilatkozat ellenében engedtek ki a tömlöcből. Egyszóval Gárdonyinak nem kevesebbet köszönhetünk, mint hogy a regényen keresztül Dobó után nyúlt, és visszarángatta a kapitányt az őt megillető helyre, a magyar vitézek arcképcsarnokába. Persze hazánk amúgy sem szűkölködik a mitikus erejű népi hősökben, de legendát teremteni a huszadik században - a regény 1901-ben jelent meg - mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény.

Joanne Kathleen Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

A hetekben jelenik meg a Harry Potter-sorozat hatodik része, akárhogy is számoljuk, a hisztéria lassan hatodik éve töretlenül tombol. Szakértő általános iskolások szerint a második rész, a Harry Potter és a Titkok Kamrája sokkal izgalmasabb, olvasmányosabb, sőt, irodalmi értékekben is jóval gazdagabb, mint a sorozatindító kötet vagy bármelyik további folytatás, de hát a Potter-univerzumnak mégiscsak az első rész a letéteményese, a francia és klasszika filológia szakon végzett írónő itt üti meg azt az alaphangot, mely, mondjuk ki nyugodtan, új zsánert indított útjára. Hiába tiltakoznak a megrögzött fantasy-rajongók, hogy Roxfort bestiáriumában egyetlen új lényt nem találni, hogy a varázslótanoncok világában semmi olyan nincs, ami ne szerepelt volna a tucatjával megjelenő - és a maguk szűkebb olvasóközönségében szintén kultikus státust élvező - fantasyregényekben, az igazság az, hogy J. K. Rowling egy zseniális újítást azért mégis eszközölt.

Felfedezte, hogy ha az évtizedes múltra visszatekintő fantasy- és a még régebbi hagyományokkal rendelkező kalandregények eszköztárából eltávolítja az erőszakot - ami azért valljuk be, fontos része a szerepjátékok fikciós birodalmának -, akkor a regényfolyamot szabadon beviheti a gyerekszobába, azaz már az alsótagozatosokat elbűvölheti egy olyan képzeletvilággal, melybe eddig rendszerint csak kamaszként lépett be az olvasni vágyó fiatalság. Ez a fogás pedig mindenképpen figyelemre méltó egy olyan korban, amelyben többnyire a kulturális cikkek is csak erőszakkal telítve adhatóak el - bár állítólag a főhős az utolsó részben maga is életét veszti. Mielőtt azonban ítéletet mondanánk, várjuk ki, hogy Harry Potter feláldozása dramaturgiai vagy kereskedelmi fogásnak bizonyul-e.