Kuplé-est a Spinozában

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

A Spinoza-házban ma este visszaálmodhatjuk magunkat a 20-30-as évek fülledt orfeumaiba, ahol a nagyérdemű közönség kis asztal mellett konyakozgatva hallgathatta a csipkelődő, tréfás kuplékat. A Kuplékirály című produkcióban a fiatal színészekből álló gárda az egykori népszerű kuplészerző, Weiner István dalait elevenítette fel. A kuplé különleges képződmény: egyként rokon a verssel, az operettel és a pesti viccel. Weiner rímjeiben ráadásul mintha az angol nonszensz-költészet, a limerickek humora is megcsillanna: "Lőwinger, óh, Lőwinger, nagy benned a lőinger!"

Forrás: [origo]