Szeress és nyerj vipjegyet!

Vágólapra másolva!
Március közepén az I Love Deep háza táján is megkezdődik a tavaszi nagytakarítás. A house klasszikusainak számító német Terry Lee Brown Jr. és amerikai Johnny Fiasco érkezik, hogy tisztára sepertesse a táncolókkal a szegedi Sing-Sing és a budapesti Privé táncparkettjét. A Housemusic.hu ajánlója.
Vágólapra másolva!

A novemberi lemezbemutatót követően újra I Love Deepet tartanak, ezúttal pénteken a szegedi szuperklubban, a Sing-Singben. Ezúttal a klub házi dj-je, Dusán és az I Love Deep rezidensei, vagyis Budai&Vic, illetve Madox mellett az éjszaka további főszereplője a német Terry Lee Brown Jr. lesz.

A német lemezlovas és producer frissen megjelent ötödik szerzői albumával, a Softpack-kel érkezik. Az album tizenegy hamisítatlan house-, deephouse-, illetve techhouse-stílusjegyeket magán hordozó trekket tartalmaz, melyek közül kettő megalkotásában Timewriter és a friss felfedezett Greg Parker is segítségére voltak.

Terry Lee Brown Jr. az album elkészítése mellett ősszel jelentette meg jubileumi, tizedik Terry's Cafe mixlemezét, ezúttal duplakiadásban, melyre egy cédényi klasszikus zenét is összegyűjtött.

A Dusan felvezetésével induló estén a lemezjátszók mögé áll még Madox, illetve egy Ableton-livesettel a Budai&Vic páros. Pénteken a belépő pedig éjfélig ezer, utána ezerötszáz forint.

A jövő hétvégén egyenesen a tengerentúlról érkezik Budapestre Johnny Fiasco, vagyis az a lemezlovas, aki már a kezdetek kezdetén, a stílus születésénél jelen volt. A chicagói illetőségű úriember, aki Juan Lopez néven látta meg a napvilágot, zeneszerető, déli temperamentumú, latin családban nőtt föl.

A középiskolában rock-, majd funkyzenekarokban gitározott, ahol nemcsak a húrok pengetéséből, de a zeneszerzésből is kivette a részét. Aztán - ahogy az általában lenni szokott - úgy '88 körül haverjával lekeveredett egy housepartyba, és pár hónapon belül már le is cserélte gitárját bakelitekre és lemezjátszókra, zenekari posztját pedig a híres Smart Bar rezidenciájára.

Terry Lee Brown Jr.: Terry's House (Extended Mix)

Ebben a műfajban sem elégedett meg pusztán a "hangszerrel", produceri énje hamar előtérbe került. Trekkjei először a Moonshine és a Radikal Fear kiadóknál jelentek meg, de kapott felkérést a világszerte ismert Cajual Recordstól is.

Johnny Fiasco azon kevés lemezlovasok közé tartozik, akik overground-körökben ismertek és nem akármilyen eredményeket tudnak felmutatni. Billboard-helyezéseket jegyez például Justin Timberlake-, Gloria Estefan-, KD Lang- és Donna Blakely-remixeivel.

Kiadványai vagy egy tucat válogatáslemezen jelentek meg, a leghíresebbek közülük: Pacha 4 - The World"s Most Famous Club Sound, Afterdark - New York City, Renaissance Presents Frontiers, vagy az OM : Winter Sessions. A chicagói mesteren kívül az est rezidensei, Budai&Vic természetesen ekkor is föllépnek, akik nemrég jelentették meg második EP-jüket a német Plastic City kiadónál Second Wave of Emotions címmel.

Majd pedig Surprise verseng a közönség kegyeiért, illetve egy ifjú lemezlovas, kinek tehetsége már régóta az I Love Deep lineupjába kívánkozik: a Made Inn csapatából érkező Rocha.

A március 22-i I Love Deep Chicago-estjére ILD vipkártyával csak kétezer forint a beugró, e-flyer vagy kinyomtatott hirdetés felmutatásával kétezerötszáz. Kedvezmények nélkül pedig háromezer forint ellenértékben lehet bejutni a Club Privébe, míg jegyet nyerni itt lehet.

Housemusic.hu

Deep House / Uneaq: Only You (Johnny Fiasco-remix)