Az ötödik napfelkelte - megvan a Tiësto-nyertes!

A holland trance-kedvenc elkészítette sikersorozatának legújabb részét - a helyszín, amely az albumot ihlette, ezúttal Los Angeles, Tiësto második otthona lett. Az In Search of Sunrise ötödik része - amely az előzőhöz hasonlóan dupla mixalbum formájában jelent meg - okozott néhány meglepetést, de sajnos nem csak jó értelemben.

Sajnos azonban itt vége is az örömünknek. A következő számot Jes Brieden énekli, akit már rengeteg zenéből ismerhetünk - leghíresebb közreműködése talán az As the Rush Comes című számban volt, melyet a Gabriel&Dresden duóval követett el, Motorcycle néven. A hölgynek gyönyörű és egyedi hangja van, ha azonban nincs mögötte kidolgozott zene, akkor a szép hang mit sem ér. Kár érte.

A mix hátralévő része már tekinthető levezetésnek, megszűnnek a keményebb alapok, inkább a trance-es szálldogálás a jellemző. Persze itt is jönnek a vokálok, vannak kiállások, tehát az alapelemek adottak, de valahogy mégsem az igazi, nincs egy átütő sláger, amit a nyáron, vagy akár két év múlva a diszkók és a rádiók felkapnának. Összességében tehát az első album hallgatható, kellemes, de ez a Sunrise sorozattól bizony kevés, Matthew Dekay Trousy-ja inkább a jövőbe mutat.

Na de nézzük a következő korongot. A hagyomány szerint Tiësto duplaalbumai mindig tartalmaztak egy dallamos, vokális mixet és egy kemény, pattogós trancemixet. Az eddigiek alapján most a második lesz a "klubmix".

A kezdés jó, az intró után az Alex Stealthy által kreált Something Is Wrong nem túl kemény, de megadja a klubos alaphangot. Az első keverés is rendben van, a következő szám szépen beépül a fülünkbe, és ott is marad, mert Shah&Laruso nem bízták a véletlenre: fülbemászó, de erőteljes alap, pánsípos kiállás, majd odaillő visszatérés teszi teljessé a tracket.

A négyes szám egy kicsit visszavesz a tempóból, majd az ötödikkel és a hatodikkal Tiësto elindul egy olyan irányba, melyet tőle eddig nem szokhattunk meg. A Boy Called Joni-féle Green Astronauts kacsintgat a goa-psy felé, Petter These Days-je pedig egy igazán egyedi hangzású darab - mely egyébként James Holden Balance-mixéről lehet ismerős - nevezhetnénk akár kísérletező trance-nek is. Első hallásra szokatlan, de megfelelő környezetbe építve inkább hatásos.

Az Estuera már a Sunrise 4-en is bizonyított és ezúttal is hozták a formát, dallamos, könnyű trance az album hetedik trackje, majd a török Ozgur Can gyorsítja fel a tempót a kemény, pörgős Irony-val, de ezen túl sajnos semmit nem nyújt, felejthető darab. Jonas Steur Second Turn-je és a következő Hi-Jack hozzák a megszokott klubos Tiësto-hangzást, a rajongóknak tetszeni fognak.

A tizenegyes, Jaytech Genesis-e már érdekesebb, elektrós alap, húzós ütemek, szépen felépített hangsávok. Szerencsére marad az elektroalap a Helsinki Scorchin-ban is, ráadásul itt kapunk mellé egy igazi trance-es kiállást is. Talán a második lemez legjobb trackje - pontosan az ilyen kaliberű zenék hiányoznak az első cédéről... Az utolsó szám egy lassú Way Out West-nóta remixe, ami levezetésnek ugyan jó is lenne, csak nem éppen a Helsinki Scorchin után, mert így sajnos túl hamar vége a mixnek...

Tiësto: In Search of Sunrise 5, Black Hole Recordings / Record Express, 2006

Rómeó