Vágólapra másolva!
A múlt hétvégi nyitópartival hivatalosan is megkezdődött az idei szezon a siófoki Palace-ban. A sztárvendég a holland dj Tiësto volt, aki szettjével teljesen elvarázsolta a nagyérdeműt.
Vágólapra másolva!

A május 14-15-i kétnapos bulival megnyitotta kapuit a Palace, a siófoki club sztárvendége a világ jelenlegi legjobb dj-nek tartott Tiësto volt. Az athéni olimpia nyitóünnepségén is fellépett holland lemezlovas vasárnapi fellépésére - limitált számú belépőjegyek ide vagy oda - a biztonságiak becslése szerint ötezer ember zsúfolódott össze, de a szorongásért cserébe legalább felejthetetlen élménnyel gazdagodott, aki elautózott a Balaton "fővárosáig".

A Palace reflektorainak fénye már Siófoktól 40 kilométerre jelezte, merre kell keresnünk a "célpontot", ahova viszonylag gyors ellenőrzés után jutottunk be. A kertben este 10-től 1-ig Sterbinszky, míg az Arénában Newl zenélt, a két dj abszolút eltérő stílusban hangolta a népet a világsztár szettjére. Sterbinszky csipetnyi house-zal fűszerezett trance-et kínált a kintieknek, míg bent Newl inkább technós alapokkal táncoltatott.

A hazánkban másodszor fellépő Tiësto háromórás (legalább is annyinak indult) szettje a Palace minden helyiségében látható és hallható volt, a hajnali egyes kezdésre mindenki kellőképpen felpörgött. Mielőtt Tiësto a lemezjátszók mögé lépett volna, magyarul üdvözölte a tömeget, "Itt vagyok!" mondatára hangos üdvrivalgás, majd nevének hosszas skandálása volt a válasz.

Lemezbemutatóról lévén szó, a szett az In Search of Sunrise 4-re épült, sok-sok lágy vokállal és fílinggel, ami kicsit talán szokatlan volt a Trafficen és a Love Comes Again című slágereken edződött, Tiëstót csak igen nagy vonalakban ismerő sokaságnak. Érezhette ezt a "Mester" is, aki másfél óra után váltott, s a Southern Sunnal jelezte, hogy most kicsivel slágeresebb rész jön. Valóban jött is, aminek hatására egyre több kéz lendült a magasba, egyre több test lendült mozgásba, de hogy az egyensúly megmaradjon, Tiësto az igazi, szívig hatoló trance-ről sem feledkezett meg.

Négy óra felé közeledve teljesen felpörgött a buli, igazi profihoz illő módon ugyanis Tiësto feltette azokat a korongokat is, amelyek miatt az abszolút többség elzarándokolt Siófokig. Azaz előkerült a már említett Traffic és a Barbers Adagio for Strings is, a hangulat pedig a tetőfokára hágott: ilyenkor nem lehet csak azért lelépni, mert letelt a kiszabott idő, Tiësto maradt is még sokáig. Noha negyedórás ráadás után már menni akart (két dedikált bakelitet is a tömegbe hajított Push Universal Nationjének ütemei alatt), az óriási ünneplésnek nem tudott ellenállni. Kivilágosodott, mire öt órakor valóban átadta a terepet Shane 54-nek, felejthetetlen estét szerzett mindenkinek.

Rég fáradtunk el ennyire.

-tygger-

Fotó: -tigger-