Nehézsúly a Vidámparkban - megvannak a Nowsound-jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Új helyszínen debütál szombaton a Nowsound Breaks, Klaus "Heavyweight" Hill vendégszereplésével. A Vidámparkban a zenei élmény mellett dodzsemezni is lehet majd, és reménykedni abban, hogy a következő bulin már a Pirátra is felültetnek. Megvannak a jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Hill nemcsak zeneszerzőként (a Botchit&Scraper, a TCR és Conehead Records is előszeretettel foglalkoztatta) és dj-ként tevékenykedik, producerként - a 2 Sinners mellett - immár szólóban létrehozta a Title Fight kiadót is. A TF gondozásában jelent meg Psure - a hazai szcéna ifjú titánja - Blue Light című albuma is, melyről bizonyára a bulin is hallhatunk majd számokat, hiszen a nehézsúlyú előtt a progresszívebb, trance-esebb breakbeatet játszó Psure készíti föl a közönséget.

Az est másik fénypontja minden bizonnyal az ingyenes villanyautózás lesz, bár még nem világos, mi dönti majd el, mikor és kik lökdösődhetnek egymással a pályán. Érdemes korán érkezni, tekintve, hogy dodzsemezni este tizenegytől egyig lehet, a helyi személyzet felügyeletével. A zenei bemelegítést a Tilos rádiós Vida és Vida páros vezényli, klasszikusbreakbeat-szettjeiket nemegyszer hallhattuk már a kultiplexes Allnightbreakz esteken, és természetesen játszik a szervező Erká is.

A belépő háromezer forintot kóstál, illetve elővételben egy ötszázassal olcsóbban is hozzá lehet jutni. Nálunk azonban öt darab arra várt, hogy valaki megnyerje, ehhez csupán a következő kérdésre kellett válaszolni: melyik női dj volt a vendég az előző Nowsound Breaksen? Segítség akkori ajánlónkban volt található, a megfejtéseket - Klaus tárggyal - a party@origo.hu címre vártuk.

A helyes megfejtés Tigerlily volt. Aki jegyet nyert: Bécsi Bálint, Fejér Yvett, Frankovics Dániel, Palánki Réka, Zsadon Sára. Őket e-mailben értesítettük, a buliba bejutás részleteiről is.