A valóság visszavadítása

Debrecenben született, de középiskolai tanulmányait már Budapesten, a "Kisképzőben" fejezte be. Hobbija a hegymászás, nemrég tért vissza a Himalájából, de ott is keze ügyében volt fényképezőgépe, mely több nála mint munkaeszköz. A látvány öröme hajtja újabb és újabb képek keresésére; azt mondja, lenyűgözi a fotókészítés. Két albuma jelent meg eddig, s bár képeit nem kronológiai vagy tematikus fogalmak alapján, hanem vizuális szempontok szerint állítja sorba, reménybeli harmadik könyvének határozottan a partyk különleges világa áll középpontjában. Szilágyi Lenke fotóművésszel beszélgettünk.

És maga a munka hogyan válik könnyebbé a digitális techinkával?
- A számítógép segítségét is igénybe veszem, amely messze túlszárnyalja a filmnegatív determinált lehetőségeit. Nem beszélve az izzasztó labormunkáról, a hagyományos technika anyagköltségeiről, valamint az alacsony találati arányról. Nagyobb a mozgástér, így szabadabb kezet kapok, hogy a kép még olyanabb lehessen, amilyenre én szeretném. A digitális fotó rögtön korrigálható, szelektálható, tehát jóval operatívabb, mint a klasszikus módszer, amely ilyen közegben szerencsejátéknak tűnik: a helyenként elhaló fényben vagy elkapom a szándékolt pillanatot, vagy nem.

Hogy jutottál el a partyk tematikájáig, mi volt a kapocs?
- Egészen véletlenül. Egy hivatalos megbízással kezdődött, melynek értelmében egy téli elektropartyt kellett illusztrálnom. A csarnokban mindenki nagykabátban volt, ami viccesnek tűnt, de az igazán érdekes a látványvilág, a vetítés és az egyéb fényeffektusok létrehozta környezet volt. Hagyományos fekete-fehér filmmel dolgoztam, és alig sikerült egy-két kép. Egyébként a zenei közeg is tetszett, tetszik, s ennek is szerepe van abban, hogy most ennyire "leragadtam" e témánál, és még mindig ennek a "kiélése" zajlik. Keresem az efféle helyszíneket. Azóta többször jártam külföldön, ahol valamivel előttünk járnak a bulik látványát, fénydekorációját illetően. Itthon először a Sziget Fesztiválon érezhettem rá a körülmények szerencsés együtt állása biztosította lehetőségekre: idén már csak ezért és kizárólag éjszaka látogattam ki.

Milyen érzeteket kelt benned egy party, amit aztán megpróbálsz átadni a fotóiddal?
- Az egész partyvilágot belengi valami titokzatosság. Talán a félhomály és a füst okozza, mindenesetre az embernek van egy olyan érzése, hogy nem tudja pontosan, mi történik; ráadásul a technicizáltság értelmező kontrasztba kerül a naturalizmussal. Ez a fajta speciális közeg, az árnyalakok elmosódott mozgalmasságával erősen izgatja képi fantáziámat. Az érdekes, helyenként abszurd látvány valami lényegi, és csak a vizualitásban megragadható tartammal bír, melyet a fotó konstruál újra (de nem ugyanolyanra) a szemlélőben. Persze, van valami laza fogalmi prekoncepcióm, de nehéz lenne meghatározni. Ha szavakat kéne keresnem, a szertartásjelleget emelném ki: együtt rezdülsz a tömeggel, mintha egyfajta sámáni rítusban részesülnél. Számomra nem is a zenén van a hangsúly, hanem az eseményen, ősi kollektivitásán. Ez adja a varázsát.

Major András