Nyerj kamerás mobilt a partyfotóiddal!

Vágólapra másolva!
A Party.origo.hu fotópályázatot hirdet, melynek fődíja egy Siemens ST 55-ös, kamerás mobiltelefon, Domino csomagban. Október 31-ig várjuk az alkotásokat, a legjobbakat közzé is tesszük.
Vágólapra másolva!

Elmúltak azok az idők, amikor az emberek gyanakodva mustrálták a bulikon vakuzgató keveseket - tegye fel a kezét, akinek mostanában nem villantottak az arcába egy combosabb basszusfutam kellős közepén! A műkedvelő fotográfusok szaporodását látva úgy gondoltuk, a lelkes amatőrök közt feltétlenül lennie kell legalább néhány nyersgyémántnak, és bár a csiszolás nem a mi asztalunk, a kutatást szívesen bevállaljuk.

Természetesen nemcsak a fényképészi ambíciókkal bíróktól várjuk a bármilyen elektronikus zenei rendezvényen készült felvételeket, hanem bárkitől, aki szeretne nyerni egy Siemens ST 55-ös, kamerás mobilt. A zsűri által legjobbnak ítélt pályamű készítője ugyanis egy ilyennel lesz gazdagabb.

Nem egyetlen, véletlenül jól sikerült fotót kell azonban küldeni, hanem minimum nyolc, maximum tíz képből álló képriportot. További követelmény a 800x600-as felbontás, valamint az, hogy a sorozat október harmincegyedikéig megérkezzen a party@origo.hu e-mail-címre, "Partyriport" tárggyal. Kiírásunk értelmében a beküldők hozzájárulnak, hogy a legjobb műveket oldalunkon ellenszolgáltatás nélkül megjelentessük.

Sok szerencsét!

Forrás: [origo]