A 60-as években a fogamzásgátló tabletták megjelenése teljesen megváltoztatta a nők szexhez való viszonyát, először érezhették, hogy a szex élvezetről és nem csak nemzésről szól. Ezzel egy időben a morális eszmék is hirtelen megváltoztak.
A fogamzásgátló tablettáknak köszönhetően a nők is bátrabban vállalkoztak a nem legalizált szexuális kapcsolatokra. A pornográf képeslapok, filmek és regények és persze a szexualitás nyílt ábrázolását kihasználó reklámok is elárasztották a piacot.
A nők előadásokat, kurzusokat tartottak nőknek a maszturbálásról, nyíltan beszéltek az orgazmusról, egészen egyszerűen úgy kezdtek el gondolkodni, ahogy a férfiak. A feminizmust ekkor mindent felforgató, bomlasztó és haladó eszméket hirdető, ugyanakkor rosszlányok által követendő eszmének tartották. Rengeteg nőt vonzott.
A 70-es évek hedonizmusa
A fiatalok ekkor a monogámiát konzervatív dolognak tartották. A 70-es években a nyugati társadalom elfogadta, hogy a fogamzásgátlás, a művi abortusz, a házasság előtti szex és az élettársi viszony, valamint a homoszexualitás létező és nem büntetendő jelenség. Szex-tankönyvek jelentek meg, melyek arra tanították a nőket és férfiakat egyaránt, hogy hedonistább módon élvezzék a szexet.
A pornófilmes 80-as évek
Attól függetlenül, hogy a pornó egyre szélesebb körben terjedt, a feministák a válogatás nélküli szexre úgy tekintettek, mint a férfiak által elkövetett erőszak egy újabb formájára.Egy új, nemi úton terjedő, gyógyíthatatlan járványos betegség, az AIDS megjelenése azonban óvatosságra intett mindenkit. Ez biztos hátteret adott a konzervatív, moralizáló beállítottság újraéledéséhez.
90-es évek
A nők szociális és szexuális viselkedése ugyanolyan lett, mint a férfiaké. A "vagány csaj" ivott, játszott, és neki is volt egyéjszakás kapcsolata. Eddig a félrelépés hagyományosan a férfiak privilégiuma volt, ebben az időben a nők többé-kevésbé ezen a téren is utolérték őket.
Bakos Móni
Forrás: www.handbag.com