Úristen, osztálytalálkozó!

Nem kell pánikba esni, ha nem úgy alakul az egykori társakkal való találkozás, ahogyan azt elképzelted. Pillanatképek egy osztálytalálkozóról.

A svédasztalnál ácsorogva visszaemlékszel azokra a boldog pillanatokra, amikor matekóra elején a tanárnő krétáért küldött, és neked sajnos csak az iskola legtávolabbi pontjáról sikerült szerezned, úgyhogy súlyos perceket töltöttél tanórán kívül - persze nem is lettél matematikus. Visszatérve újabb osztálytárs érkezését észleled, aki ha mással nem is, de extrém öltözködésével mindig is felhívta magára a figyelmet, s ez most sincs másképp. Rövid mustra után megállapítod, hiába a tíz év, az önkritika csak nem fejlődött ki. Néhány felesleges szóváltás, majd magadban hozzáteszed: az ego sem lett kisebb.

Szemezgetés

Mivel az elmúlt években megtanultad visszafogni magad udvariasan, helyenként még őszinte érdeklődéssel hallgatod osztálytársaidat, de egy idő után a "hamutartóért megyek" felkiáltással továbbállsz. Egy fél pillanatra összenéztek a barátnőddel, és talán a sok év barátságnak köszönhetően kiolvasod a szeméből, hogy lassan menni kéne. "Még egy pillanat, és lépünk" pillantásoddal megnyugtatod, hogy te is gondoltál már erre a lehetőségre. Körbenézve látod, hogy barátnőd már lefutotta a tiszteletköröket, és már éppen a gimis barátok társaságában ücsörög, így te is bepattansz hát egykori pajtásaid körébe. Itt nincsenek kínosan mosolygós egymásra nézések, kellemetlen csendek. Annyira oldott a hangulat, hogy valamikori jó barátodnak - aki az osztály legvékonyabb fiúcskája volt - megmondod, hogy mostani kétajtós szekrény formájával röhejesen néz ki. Nem sértődik meg, hangosan felnevet, és ő is rögtön talál rajtad valamit, amivel visszavághat.

Beszélgetsz még egy kicsit, de egyre gyakrabban ásítasz, az innen-onnan hallható egykori gimis sztorikhoz sincs hozzáfűznivalód. Csak mosolyogsz. Szeretnéd elkerülni a hosszas unszolást a további bulit illetően, úgyhogy ólmos fáradtságra hivatkozva keresed a kabátod. Barátnőd már teljesen felöltözve táskáját szorongatva áll mögötted, és most, hogy köszöntök el, sugárzik az arca. Soha nem bírta az összejöveteleket. Te némiképp lassabban indulsz, mintha valami csodára várnál, de kétszer-háromszor meglöki a könyököd, és már hívod is a taxit.

Hazafelé gondolataidba merülsz, örültél, hogy láttad őket, de valahogy csalódott vagy. Talán azt vártad, hogy mindenki érdekelni fog és te is mindenkit érdekelsz majd. Legalábbis ezt szeretnéd. Pedig ha igazán belegondolsz, aki fontos volt egykor, az ma benne van a telefonodban és nem csak tízévenként futtok össze.

Fehér Mariann