Nagy esküvő, depresszió

Vágólapra másolva!
Minden tizedik nő depressziós lesz az esküvő után - derült ki egy friss amerikai kutatásból -, az ok legtöbbször ürességérzet és valamiféle túlzott boldogságvárás. A nőket a depresszió egyébként is kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat. 
Vágólapra másolva!

"A PND szindróma egy modern jelenség, ami már most is nagyon sok párt érint, és egyre elterjedtebbé válik" - nyilatkozta Phillip Hodson, egy brit pszichoterápiás egyesület tagja (British Association for Counselling and Psychotherapy) az Observernek. "Ha nem kezelik az állapotot, akkor az könnyen krónikussá válhat, sőt, szakításhoz is vezethet" - tette hozzá.

"Nem létezik olyan, hogy "boldogan mindörökké"" - mondta Hodson, aki szerint nagyon fontos megérteni, hogy a házasságkötés önmagában még nem teszi a pár életét automatikusan boldogabbá vagy minőségibbé. Sok esetben éppen az ellenkezője történik: egy házasságban élni általában eseménytelen, egyhangú, sőt unalmas is lehet, sőt: tele van stresszel és konfliktussal, amit mind tudni kell kezelni - áll a cikkben.

"Azt beismerni, hogy valaki esküvő utáni depresszióval küszködik, sokkal nehezebb, mint azt, hogy ha egyébként szenved ettől a betegségtől" - mondta a napilapnak Monica Lanman, egy brit párterápiás szakértő. "Elkényeztetettségnek tűnik depressziósnak lenni, miután valaki oly sok pénzt és odafigyelést áldozott a nagy napra, ezért könnyen megeshet, hogy a páciens nem keres orvosi segítséget" - tette hozzá.

10 tipp, hogy átvészeld a "nehéz napokat"

1. Ne várd azt, hogy a házasságkötés minden problémádra megoldást nyújt. Önmagában házasnak lenni még nem azt jelenti, hogy automatikusabban boldogabb leszel.

2. Fogadd el, hogy az esküvő még csak a kezdete valaminek és nem pedig a vége. Csak egy nap az életedből, még ha egy fontos nap is, de csak ezzel kezdődik az igazi utazás.

3. Járj a földön: egy kapcsolat nem működik önmagától, pláne nem a házasság első évében. A "mindörökké boldogan" csak a mesében létezik.

4. Légy azzal tisztában hogy vitatkozni teljesen normális és természetes dolog. Ha egy kapcsolatban soha nincs konfliktus, az biztosan egészségtelen.

5. Mielőtt még elszánnátok magatokat a nagy döntésre, beszéljétek át, hogyan is képzelitek el a közös jövőtöket és a számotokra fontos dolgokat. Elkerülöd a nagy, kellemetlen meglepetéseket, ha tudod, hogy a másik mit gondol a gyerekvállalásról vagy például a közös bankszámláról.

6. Gondolkozz el rajta, hogy ne menjetek-e el egy házasság előtti tanfolyamra. Tarts kapcsolatot olyanokkal, akik ugyanezen mennek keresztül, amin te.

7. Ha rossz a kedved, beszélj róla valakivel, ne tartsd magadban. Meglepődnél, ha tudnál, hogy mennyi házas barátod élt át már hasonló érzéseket.

8. Beszélj a pároddal arról, ha csalódott vagy, ha félsz valamitől vagy bármi zavar a jövővel kapcsolatban. Lehet, hogy ő is pont azokkal a problémákkal küzd, amelyekkel te, de ha nem, akkor is örül, ha segíthet neked, hogy jobban érezd magad.

9. Tervezz valami programot a mézeshetek utánra is, hogy legyen megint valamit várni.

10. Ha a problémáid és rossz érzéseid hetek múltán sem tűnnek el, keress szakszerű segítséget. A depressziót leginkább pszichológiai tanácsadással lehet leküzdeni.

Forrás: Handbag.com