Az első közös nyaralás

Újdonsült pasiddal nyaralni menni csupa frusztráció, hiszen vége a "tökéletes barátnő" szerepnek, és kiderülhentek az eddig finoman eltitkolt apró tökéletlenségeid, zavaró szokásaid. Vízválasztó, avagy az első közös nyaralás.

A másnap reggel jól indult, mert a recepcióra megérkezett a gyönyörű bőröndöm, benne elengedhetetlen kellékeimmel. Peti is jobban volt, megfürdött, átöltözött és megismert. Éppen reggelizni indultunk, de csak kilencig volt, mi pedig elaludtunk. Sebaj, a kávé is megteszi. Végre ott ültünk a teraszon, előttünk a tenger, fogtuk egymás kezét, minden tökéletes volt. Egészen addig, amíg nem szólított a természet. Felpattantam egy "mindjárt jövök, valamit a szobánkba felejtettem" kiáltással, de erre ő is jött velem.

Nem tudtam lerázni és a helyzetemet az is nehezítette, hogy ekkor szerette volna bepótolni az este kimaradt etyepetyét. És csak jött és csak nyomult, bennem pedig nem a vágy tolult. Oké, de előbb kimegyek a fürdőszobába - mondtam, de az ajtót nem lehetett becsukni rendesen, így nem volt mit tennem, oda vetettem magamat - persze előbb besötétítettem, hogy ne lássa a foltjaimat. Szeretkezés után irány a part, bikini, strandkendő fel, de én menjek csak előre - mondta -, mert ugye emberek vagyunk és van még egy kis dolga ott, ahová a király is gyalog jár. Hihetetlen, hogy ő ezt milyen természetesen adta elő.

A karate kölyök én vagyok

A parton már kezdtem magam jobban érezni, és ismét rózsásabbnak láttam a világot, egészen a "menjünk be a vízbe" javaslatig. Nincs víziszonyom, de hát a monoklik a testemen... Jó, akkor mindent bevallok, vagy inkább mégsem - gondoltam -, és egy hosszú mesébe kezdtem arról, hogy nemrég kezdtem karatézni és ennek bizony meg is látszik a nyoma. Nem értette. Ekkor jött a valóság és lelepleztem magam. Arcán megrökönyödés látszott, és csak pár perc után tudott megszólalni, ám innentől kezdve tart baromi kemény csajnak, aki mindent száz százalékosan csinál. És büszke rám. Este herkentyűs vacsora és a hely specialitása, a szangria várt ránk, de utóbb kiderült, hogy szerelmem allergiás valamelyik halfélére, így szédülni, fulladni kezdett. Még jó, hogy vittem magammal egy egész patikát, így tüneteit enyhíteni tudtam, de a gyógyszerek hatására hirtelen álomba zuhant. Kár.

Pöttyös Peti

Reggel esőre és Petin eluralkodó végtelen számú kiütésre ébredtünk. Reggelizés közben mindenki szánakozva nézett ránk, ezért édesem úgy döntött, ki sem teszi a lábát a szobából. Míg ő a vb-t nézte, én shoppingolni mentem. (Még szerencse, hogy a spanyolok tartanak sziesztát és bezárnak minden boltot.)

Vittem a pasimnak ebédet - szigorúan csak a jól megszokott gyorséttermekből - és a kajától, meg a hosszú ujjú pólótól jobb kedvre derült, és estefelé még egy kis sétára is hajlandó volt. Ez az éjszaka végre úgy sikerült, ahogy már régóta terveztem.

Minden jó, ha jó vége

A következő napra fakultatív kirándulást terveztünk, mivel a pöttyök még mindig nem tűntek el teljesen. Negyven fokban, kocsibérlés után nekivágtunk Gibraltárnak, ahol kiderült, hogy útlevél szükséges a bejutáshoz, hiszen a városállam még mindig brit gyarmat. Gond csak annyi volt, hogy én nem vittem magammal, ki gondolta volna, hogy kell. Vita, majd veszekedés, végül visszafordulás és aztán a "most már csak azért is elmegyünk oda" monológ, következett. Úgyhogy ismét útnak indultunk, és be is jutottunk, ám a rövid városnézés után szomorúan tapasztaltuk, hogy a bérelt autót feltörték.

Kétórás huzavona után megtaláltuk a rendőrőrsöt, ahol az egyetlen ügyeletes szerv kizárólag spanyolul beszélt, mi meg nem. Hosszas pantomim előadás után megértette, mi a bajunk, ám ekkor az utcáról felhangzott a zene, és barátunk "fiesta, fiesta" kiáltásokkal az odakinn hömpölygő tömegbe rohant. Másfél óra múlva boldogan tért vissza, telefonált, aztán újabb hatvan perc elteltével megjelentek a kölcsönző emberei egy cserekocsival, amit szó nélkül a rendelkezésünkre bocsátottak. Visszaérve hatalmasat veszekedtünk, aminek az lett az eredménye, hogy két napig nem is szóltunk egymáshoz. Csak a visszaút előtti napon békültünk ki, de akkor nagyon. Ki sem jöttünk a szobából és olyan szerelmesek lettünk egymásba és Spanyolországba hogy..!

És a ráadás

Már a repülőn nosztalgiáztunk. Olyan közel kerültünk egymáshoz, mint fél év alatt sosem. Mikor megérkeztünk, hosszasan búcsúzkodtunk, aztán ki-ki haza a saját vackába. Otthon rögtön elővettem volna a nyaraláson készült fotókat, de rájöttem, hogy nem csak a fényképezésről, de megannyi más dologról is megfeledkeztünk. Megcsörrent a telefon, és kedvesem arra kért, aludjunk együtt. Mégiscsak van ilyen! Reggel, borzasztóan jókat nevettünk az elmúlt hét eseményeit felidézve. Egyszer csak feltette a "mi lenne, ha összeköltöznénk" kérdést. Persze, először csak próbaképpen. Imádom őt és a nyaralásunkat is. Ez volt életem egyik legjobb hete.

samantha