Csak afféle női megérzés

Veled is előfordult már, hogy minden látszólagos ok nélkül elkezdtél féltékenykedni párod egyik munkatársára, majd gyanúd be is igazolódott? Vagy hogy leküzdhetetlen vágyat éreztél, hogy felhívd a gyerekkori barátnődet, aki - mint kiderült - pont erre vágyott? Gyakran értetlenül állunk a megérzés jelensége felett. Vajon mennyire fontosak ezek boldogulásunkhoz? Érdemes odafigyelni rájuk? Segítik vagy hátráltatják életünket?

Általánosságban elmondható mind a nőkről, mind a férfiakról, hogy megérzéseink leginkább azon személyekkel és eseményekkel kapcsolatban vannak, akik és amelyek közel állnak hozzánk, érzelmileg kötődünk hozzájuk, foglalkoztatják gondolatainkat. Csak igen kevesek képesek arra, hogy globális veszedelmeket, tragédiákat, vagy épp lottószámokat megérezzenek előre.

Szeretteinkkel kapcsolatban gyakran éljük át a telepátiát. Megérezzük, hogy szüksége van ránk, épp "véletlenül" rá gondolunk, amikor megcsörren a telefonunk, ő hív. Vagy egész nap szomorúak vagyunk, aggódunk gyermekünk miatt, akinek aznap valóban rossz napja volt, szerette volna, ha vele vagyunk. Álmainkban is gyakran megjósolunk előre eseményeket, vagy rájövünk a megoldásra egy problémával kapcsolatban. Ezek a jelenségek gyakrabban fordulnak elő nőkkel, vagy legalábbis gyakrabban beszélnek róla, hogy megesett velük.

A tudomány is feljegyzett olyan eseteket, amikor egy tudós elakadt világraszóló találmányának, új elméletének kapujában, és valamilyen megérzés, inspiráció mutatta meg az utolsó láncszemet. Ez a fajta megérzés inkább a férfiakra jellemző, gyakran kötődik a jelenség munkájukhoz, szellemi tevékenységükhöz. És a megérzés helyett számukra elfogadhatóbb az inspiráció, "Heuréka, rájöttem a megoldásra" elnevezés. Megérzéseiket ugyanis szeretik beilleszteni racionális világuk rendszerébe, jobban szeretik azokat szellemi képességként, logikus folyamat részeként értékelni.

Megértés és megérzés

Mit tegyünk megérzéseinkkel? A legapróbb jeleket is vegyük nagyon komolyan? Vagy zárkózzunk el a megérzések elől, mert csak feleslegesen megzavarják életünk megszokott rendjét? Valahol a két véglet között keressük az igazságot! Nem segítünk magunknak azzal, ha teljesen félresöpörjük megérzéseinket. Később csalódások érhetnek, ha például nem hallgatunk arra a visszatérő álmunkra, hogy férjünk megcsal minket, vagy arra az érzésünkre, hogy a főnökünk rosszallóan néz ránk, lehet, hogy elégedetlen és ki akar rúgni.

De az is zsákutcába vezethet, ha mindent egy lapra teszünk fel, egy kósza megérzésre alapozzuk döntéseinket. Ha a kiszemelt pasi egyetlen mosolyából arra következtetünk, biztosan szeret minket, vagy ha gyermekünk szipogása kapcsán rögtön arra gondolunk, egy javíthatatlan drogos, kellemetlen helyzetekbe sodorhatjuk magunkat és más embereket.

Figyeljünk oda tudatalattink üzeneteire, de ne ragaszkodjunk foggal-körömmel kizárólag a megérzéseink diktálta igazsághoz! Mert nem biztos, hogy mindenben igazuk van. A megérzések mellé hívjuk segítségül észérveinket is! Ha feltámad bennünk a sejtés, a gyanakvás, állítsuk azt vitába az észérvekkel! Mi szól a megérzés mellett, mi ellene, mi a hitelesebb információ számunkra, miért. És ne döntsünk rögtön az adott kérdésben! Maradjunk továbbra is semlegesek, és legyünk nyitottak a további eseményeket illetően! Ha már úgy érezzük, megérett bennünk egy álláspont, osszuk meg azt az érintettekkel! Lehet, hogy beigazolódik megérzésünk, de az is lehet, hogy pillanatok alatt megnyugtató cáfolat érkezik a másik oldalról. A lényeg az, hogy ne űzzük el magunktól megérzéseinket, ne kiáltsuk ki ellenségünknek, de ne is hagyjuk, hogy a megérzések állandóan piszkálgassák gondolatainkat, és végül átvegyék az irányítást életünk felett! Fogadjuk el azokat úgy, ahogy vannak, hallgassuk meg üzeneteiket, és hogy ne tartsanak minket sokáig a bizonytalanság sötét vermében, tisztázzuk életünkben az általuk felvetett kérdéseket! Ha megteremtjük ezt az egyensúlyt értelem és érzelem, megértés és megérzés között, jobban fogunk tájékozódni mind saját magunkban, mind pedig a minket körülvevő világban, kevesebb csalódás, kellemetlen meglepetés ér majd.

Dukát Csilla