Ma kezdődik életed hátralevő része

A jövő ugyanúgy nem létezik, mint a múlt. Sőt a jövő elvileg még annyira sem létezik, mint a múlt, amelyről legalább emlékképeink vannak. A jövőről valójában fantáziáink vannak csupán, amelyeket sokszor mégis ugyanolyan reálisnak élünk meg, mint a múltbeli emlékeket. A jövőbe vetítünk rémképeket: magányt, betegséget, kudarcot, halált, aztán rémüldözünk tőle. Félelmeink célszalagként lebegnek előttünk, nincs más dolgunk, mint beteljesíteni őket. A gondolat teremtés. A gondolat valóság. Létező lenyomat a fejünkben, amitől már nehezen szabadulunk. A még meg sem történt jövő emléke. Lehet valamitől félni, ami még meg sem történt? Lehet, mert már megtörtént: a gondolat főpróba, aztán jöhet a megvalósítás. Aki elbukik, az lélekben már százszor elbukott annak előtte.

Testi folyamataink felett nagy a hatalmunk, csak ennek nem vagyunk tudatában. Aki tudja, mi a relaxáció, vagy "le tud menni alfába", az megtapasztalta, hogy akaratlagosan el tudja lazítani izmait, le tudja lassítani légzését és szívverését. De természetesen megy ennek az fordítottja is, csak erről az emberek azt szokták hinni, hogy ez "spontán" alakul ki, és úgy hívják, pánikroham. A szorongásos rosszullétek valójában pillanatról-pillanatra kreált eszkalálódó testi izgalmi állapotok, melyekben az fokozza fel a tüneteket, hogy a beteg mindig csak a következő fázisra koncentrál, valahogy úgy, hogy "úristen, csak nem fog most még a szívem is hevesebben dobogni?". És ez persze elég erős szuggesztió arra, hogy tényleg hevesebben dobogjon a szíve. Akkor arra gondol, hogy "mindjárt elönt a veríték", s lám, a szuggesztió hat, és csurog is róla a víz. Ekkor a beteg agyán végigfut a rémült gondolat, hogy milyen kínos lesz itt elájulni a metrón, és máris érzi, hogy az ájulás kerülgeti. Az ilyen rohamok kezelési stratégiája tulajdonképpen annak a megértetése, hogy az ártatlan testi tünetből kiindulva a beteg maga vetíti a jövőbe a roham lépéseit, és ezzel idézi elő azt. Aki fél, hogy fának megy a biciklivel, biztos neki megy.

A legtöbb szorongó és depressziós ember szisztematikusan komor jóslásokat tesz saját jövőjére nézve. Aszerint nevezik aztán ilyen vagy olyan betegségnek, hogy mire vonatkozik a jóslat. Aki szociális helyzetekben képzeli el magát felsülni, az ilyen helyzetekben mond csődöt. Őt nevezik szociális fóbiásnak. Aki állandóan katasztrófákat vetít a jövőbe, az a generalizált szorongó. Aki addig fantáziál jövőbeni megcsalatásairól, míg párja beleun és tényleg elhagyja, az a betegesen féltékeny. Akinek kisebbrendűségi félelmei vannak, az mindig azt vetíti a jövőbe, hogy kudarcot fog vallani. Aki reménytelennek látja a jövőt, az nem is tesz érte semmit, és a jövő, amikor bekövetkezik, tényleg reménytelen lesz. Richard Bandler, a neurolingvisztikai programozás atyja kérdezte egy depresszióstól: mondja, hogy csinálja maga ezt?