Hinni kell a gyógyulásban!

Régi vita, hogy a rákos megbetegedésekben szerepet játszanak-e a lelki tényezők, és ha igen, hogyan. A vitába sok tudományon kívüli szempont is beszüremlett az évtizedek során. Sokan hisznek a független, önzetlen, objektív tudomány létezhetőségében. Ilyen valószínűleg sosem létezett, de manapság, amikor a tudomány egyre szorosabban fonódik össze piaci érdekekkel, ezt egyszerűen el is lehet felejteni. A tudomány halad előre, de nem egyforma elánnal vizsgál minden kérdést: amire adnak pénzt, azt vizsgálja. Így a pénzügyi források fölött rendelkezők gondolkodása alapvetően meghatározza, hogy ne mondjam, torzítja az orvostudományt.

Az onkológiai kutatás mára azt az álláspontot vette fel, hogy "márpedig C típus nincs". Az igazság az, hogy az onkológusok sosem hittek ebben.
Pedig a személyiség pszichobiológiai alapjainak kutatása, az immunrendszer és a pszichés működését vizsgáló kutatások vagy a stressz szervezeti hatását feltáró eredmények fényében egyfajta tudományos vakságnak tűnik a rák és a személyiség, a rák és a stressz kapcsolatának tagadása. Ellentmond a józan észnek, a napi tapasztalatoknak és az emberi szervezet működési logikájának.
Például méhnyakszűrést megelőzően pszichológiai teszttel felmérték a betegek optimista/pesszimista attitűdjeit, és ennek alapján igen nagy valószínűséggel bejósolható volt, kinél lesz majd a diagnózis "rosszindulatú elfajulás". Más kutatók melldaganat esetén tudtak a pszichés jellemzők alapján jóslatot tenni arra, hogy a diagnózis jóindulatú vagy rosszindulatú daganat lesz-e.
Újabb vizsgálatok a személyiségtesztek "szociális megfelelni vágyás" skálája és a lecsökkent immunműködés közt találtak szoros kapcsolatot vagy ugyanezen skálán adott magas érték egy másik vizsgálatban a rövidebb túlélési időt jelezte előre.

A pszichés hatások jelentőségét jelzi az, hogy különféle pszichoterápiás eljárások vagy pl. a Simonton-terápia, rákbetegeknél igazoltan a duplájára növeli a túlélési időt. Ám mutasson valaki egy onkológiai osztályt, ahol ilyesmivel próbálkoznak. Tizenöt éve ismert David Spiegel tízéves követéses vizsgálatának eredménye, melyben egyéves hipnoterápia hatására mellrákos nőknek megduplázódott a túlélési ideje. A világ legolcsóbb beavatkozása a csoportterápia. Az a baj vele, hogy egyedül a beteg érdekelt benne.
A látszólag elvont tudományos vita, amelynek egyoldalúságát a tudományos vizsgálatok szelektív gyógyszergyári szponzorálása garantálja, valójában csökkenti a megelőzés és a gyógyulás esélyeit azzal, hogy a hamis racionalizmus jegyében kiöli az emberekből azt a hitet, hogy ők is tehetnek valamit egészségükért és életükért. Fontos volna, hogy újra hinni tudjunk magunkban és a bennünk rejlő gyógyító erőkben. A hit valóban gyógyít. Ez ma már nem misztikum.

Szendi Gábor