A költözködős álmok a változásunkról árulkodnak

Vágólapra másolva!
Álmainkban, bizonyos életszakaszokban, igen gyakori, visszatérő motívummá válhat, hogy új albérletbe, másik lakásba költözünk, esetleg házat, farmot, kúriát, kastélyt vásárolunk magunknak. Nézzük meg, mit jelent, ha az úgynevezett "valóságos" életünkben zajlik le egy költözés, azért, hogy az álombéli folyamat szimbolikáját jobban megértsük!
Vágólapra másolva!

1., Valóban tervezünk egy költözést, esetleg benne vagyunk a folyamatában, és már éjt nappallá téve is csak ezen jár az agyunk. Tehát azzal foglalkozunk az álmunkban is, amivel a nappalainkban. Ez esetben érdemes arra figyelni, hátha súg valami olyasmit az álom, amit a nappali tudatunkkal nem is vettünk észre. Például, hogy tönkrementek a falakban a vezetékek abban a kúriában, amit igen drágán akarnak nekünk eladni.

2., Tudatosan nem tervezünk ugyan semmi ilyesmit, de a lelkünk mélye már szűkösnek és /vagy sötétnek és/vagy dohosnak...stb. találja jelenlegi életkörülményeinket, és kifejezi a vágyát a lakásváltoztatásra.

3., Hamarosan úgy fognak alakulni az életkörülményeink, hogy költözni fogunk. Például a férjünk, vagy a feleségünk, vagy mi magunk egy olyan álláshoz jutunk, amely túlságosan kecsegtető ahhoz, hogy ne bírjuk ki azt, hogy egy másik városba, országba, kontinensre kelljen költöznünk.

4., A közelmúltban valóban költöztünk, és még emésztgetjük a lelkünkben.

5., Sokkal többször álmodunk azonban költözéssel, mint amennyiszer ténylegesen megtesszük ezt.

Mit jelent ez esetben a költözés?

A legmélyebb értelmezési lehetőség abban rejlik, hogy az álmunk minden eleme, tárgya mi magunk vagyunk. Azaz az a lakás, ház is, amit lecserélünk, a költözés folyamata, valamint az új élettér is. A költözés tehát személyiségváltozásokat jelöl. Érdemes összevetnünk, hogy honnan tartunk hová, azaz mitől távolodunk mi felé, továbbá, hogy mik a jellemzői az új lakásunknak, házunknak - ezek ugyanis az új, bontakozó személyiségvonásaink jelölői. Külön figyelmet érdemel, ha az új otthonunkkal valami baj van: eldugul a lefolyó, omlik a nedves fal, egérlukak láthatóak a falban minden felé. Az álom segítségével még idejében sikerülhet állítanunk a belső váltóinkon, hogy ne ilyen jövő felé haladjunk. Az értelmezési munkánk során ne feledjük, hogy az új mindig a régiből csírázik ki, folyamatos, szerves fejlődés eredményeképpen! A jelen az egyetlen pillanat, amelyben bármit mozdíthatunk, módosíthatunk a jövőnkön.

Ha visszaköltözünk például a gyermekkorunk helyszínére, akkor az álom arra figyelmeztet, hogy össze kell kapcsolódnunk azokkal az energiákkal, amelyek azt az életszakaszunkat jellemezték, amikor éppen abban a lakásban, házban laktunk. "Otthon az, ahová úgy érezzük, hogy - valamiért - vissza kell mennünk."
Az álom jelezhet átmeneti költözést is, azaz rövid időre például szállodában tartózkodunk álmunkban.
Annak, aki munkájából fakadóan gyakran él különféle szállodákban, csak a mindennapjainak emésztése az ilyenféle álom. Önismeretében, ha fejlődni kíván, érdemes tudatosítania, hogy gyökértelen, nyugtalan életet él. Vajon a személyiségéből fakad ez egészségesen, vagy fél érintkezni az anyafölddel, esetleges gyermekkori sérülései miatt?
A szállodás, hotelos, panziós álmok szintén mutathatnak jövőt, utazási vágyat, de olyan időszakot is az életünkben, amikor egy kicsit a "senki földjén" tartózkodva pihenhetünk, kimenekülve a mindennapok áradatából, vagy esetleg mielőtt belefognánk valami újba, időt kérünk, hogy lezárhassunk valami régit.

A belső változás, harmonikusabban működő személyiség aztán természetesen meghozhatja a maga gyümölcseit a nappalok világában is. Azaz a belső fejlődés eredményeképpen jobb állásra teszünk szert, új kapcsolatokat építünk ki, vonzó emberekké válunk, és hamarosan valóban tudunk venni egy új lakást, házat, el tudunk utazni egy elegáns szállodába.

Tar Ildikó