Tanítsd meg szeretni!

Hogyan mondjuk meg a kisgyereknek, hogy szétköltöznek a szülei? Miért szopja az ujját egy nyolcéves "nagylány"? Miként lehet egy feszült anya-lánya kapcsolatot ideálissá változtatni? Ki lehet-e heverni egy kemény óvó nénit, mire jön az iskola? Valóban mindenki jobban tudja egy anyánál, hogy meddig kell egy gyermeket szoptatni? A mamisuliban Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

Tudom, hogy ez a "rovat" a szülőknek készült, de remélem, attól válaszolsz nekem.
Van egy anyukám - persze ez természetes. Sokáig egyedül nevelt, később talált egy "új férjet". (Ezzel voltak problémák, de most nem erről szeretnék írni.)
Anyukámról azt kell tudni, hogy egy kemény asszony, aki úgy gondolom, mostanra egy kemény gyereket nevelt belőlem. Ezt nem is bánom! Csak nevelési módszere jó néhány éve annyira keménnyé vált, hogy észre sem veszi, hogy még szükségem lenne rá. Igaz, ezt nem is mutatom neki, de úgy gondolom, hogy tudnia kellene.

Nem beszélgetünk egymással, soha semmit nem tudtam elmondani neki úgy, mint lány az anyjának. Mostanában arra döbbentem rá, hogy csak akkor beszélünk egymással, ha éppen nyomdafestéket nem tűrő szavaival méltat - megjegyzem, sokszor jogosan -, mert éppen nem segítek neki. Azt tudni kell, hogy kollégista vagyok, és egész héten nem lakom otthon. Mire hazaérek, pedig esem össze, olyan fáradt vagyok. Igaz, ez nem magyarázat, attól még letörölgethetnék.
Ilyenkor rájövök, hogy talán miattam van ez az egész konfliktus közöttünk. Csak az is eszembe jut, hogy ha töröm magam, és segítek neki, akkor is talál bennem valami hibát.
Hülyeségeken bukik ki: miért este csinálom azt, amit délután is megtehettem volna. Ha otthon maradok, az a baj, ha kimozdulok, akkor az a baj, mert egész héten nem vagyok otthon, és még hétvégén sem.
Mitől ingerlékeny és türelmetlen? Nincsenek problémák a munkahelyén, mostanra már mostohaapámmal is minden rendbe jött, és velem mégis ilyen.
Tudom, hogy soha nem lesz igazi anya-lánya kapcsolatunk, de azért azt elvárom tőle, ha valamit mesélek neki, akkor figyeljen és tudja, miről volt szó. Mert soha sincs képben. Azt hiszem, ennyit én is elvárhatok! Vagy nem?

Nem tudom, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Szeretném egy kicsit oldani, hogy legalább beszélgetni tudjunk normálisan. Üljek le vele beszélni, és adjam elő neki mindezt? De csak le fog hurrogni. Ha megkérhetnélek, segíts nekem. Szeretném megoldani ezt a helyzetet.

Leveled alapján azt gondolom, mindkettőtöket keményre edzették a szülei (anyái?). Ezt a keménységet kellene feloldani és egy kis lágyságot mutatni a másik felé. Te fiatalabb és rugalmasabb vagy, lehet hogy neked könnyebb lesz megtörni a kemény burkot, mely mögött ott a puhaság, melegség iránti vágyódás mindkettőtökben.

Próbáld meg elmondani ( vagy ha az nehezebb: kimutatni) édesanyádnak, hogy szükséged van rá. Például, ha hazamész, vigyél neki valami kis apróságot; ha készíti az ebédet, állj be mellé te is krumplit pucolni (közben jó alkalom adódik beszélgetni is); hívd el őt egy cukrászdába; érdeklődj felőle, hogy telnek a napjai; kérdezgesd őt a kisgyermekkorodról (ez meg tudja lágyítani az anyákat) stb.

Ha nem mutatod ki soha a szeretetedet, azt érezheti, hogy nem is számítasz rá, nem is fontos ő már neked (nem is szereted). Az állandó kötözködéseivel is azt akarja kifejezni, hogy szeretné, ha szükséged lenne rá, hogy ő mondja meg, mikor mit csinálj. Biztos vagyok benne, hogy hiányzol neki (hét közben nem is vagy otthon), csak nem a megfelelő módon közli ezt veled.

Hidd el, nem miattad vannak a konfliktusok! Egyszerűen édesanyád nem tudja megfelőképpen kimutatni a szeretetét, ezért nem tudta ezt neked sem megtanítani. De te már megtetted az első lépést, hogy ez az ördögi kör megszakadjon: elhatároztad, hogy közeledni próbálsz felé. Tedd meg az első gesztusokat is ebbe az irányba!
Tanítsd meg őt, hogyan lehet a másik tudtára adni, hogy szükséged van rá. Egyszerűen tedd azt vele (beszélj úgy vele), ahogy te szeretnéd, hogy viselkedjen veled! Ne bonyolódj vitába, üsd el egy humorral a dolgot, ha olyan kedved van.
És még egy nagyon fontos dolog a távolabbi jövőre: jegyezd meg jól, hogy mik azok a dolgok, amiket most nehezményezel édesanyádban, nehogy a te gyermeked is szembesüljön majd velük.

Sok sikert és kitartást kívánok neked!