Az álmok nyelvén segítség érkezik

Vágólapra másolva!
Az életünk során mindnyájan kerülünk olyan helyzetekbe, amikor úgy érezzük, hogy bármilyen segítséget szívesen fogadunk, vagy fogadnánk, ha jönne. Életünknek ezekben az elakadós szakaszaiban, baj, probléma esetén nemcsak a külvilágban érdemes keresni a megoldási lehetőségeket, segítő embereket, hanem legalább ugyanilyen hasznos lehet befelé hallgatóznunk egy kicsit. Az álmok mindig kéznél lévő segítők, ha értjük a nyelvüket.
Vágólapra másolva!

Az álmok a segítenek akkor is, ha a tudatunkkal valamit nagyon rosszul gondolunk magunkról, másokról, bizonyos szituációkról. Ha túl rózsaszínben látunk valamit, valakit, egy rémálommal billentik be a véleményünket a realitás felé. Ez nem azt jelenti, hogy az a bizonyos vélemény magunkról, másról, élethelyzetről ennyire rémes és fekete kellene, hogy legyen - legalábbis remélhetőleg - csak annyit mutat, hogy mi magunk, vagy az a valaki, valami nem is annyira habostorta, amilyennek első lelkesedésünkben láttuk. Az igazság tehát nem "odaát" van, hanem éppen középen. És ez fordítva is igaz, ha valami a tudatunkban túl fekete, az álmok színesre festik.

Minderről részletesebben: Légy üdvözölve a rémálmok világában!, Fekete árnya itt kísért, Boldogságálmok, Repülünk, és Kompenzáló álmok

Óriási segítségnek számít, hogy az álmok egyfajta lélektréninget vezetve, előtornáztatják a lelkünket az életünkben előbb-utóbb bekövetkező eseményekre, hogy amikor majd már a nappali életünkben is megtörténik, aminek meg kell (nagy öröm, tragédia), valamennyire fel legyünk rá készülve. Ezek az álmok az ún. jósálmok. Részletesebben: Jósálmok és Életcsinálók

Súlyos beteg emberek gyakran álmodnak szép természeti képekkel, és rég meghalt kedves hozzátartozóikkal, akik vidáman hívogatva integetnek feléjük, örömmel, szeretettel várják. Az álmodó beteg örül, hogy találkozik velük, valamint arra is gondol(hat), hogy halála után rég elvesztett szeretteivel lehet újra.

A múltat, a már megtörtént dolgokat az újra átéletéssel segítenek emésztgetni éjszakai meséink, jó pszichológusként.

Nappal kiélni nem tudott vágyainkra is hoznak gyógyírt: legalább az álomban sikerül szerelmes ölelésben összeforrni a vágyunk imádott tárgyával, nővel, férfival, kinek-kinek az ízlése szerint, esetleg megnyerni a lottó ötöst, szert tenni egy jó állásra... Részletesebben: Erotikus álmok; Homoerotikus, leszbikus álmok; Perverz álmok

Tar Ildikó