De jó bőr vagy!

Vágólapra másolva!
A kozmetikumok területén egyértelmű a túlkínálat. Cégek százai próbálják meg becserkészni a leendő vevőt, aki ismeretek hiányában, bizony, gyakran beválaszt. Főképpen a laikusok járnak nagyon rosszul, mert bedőlnek a reklámoknak, nem tudnak szelektálni, nem ismerik bőrüket, így gyakran engednek a csábításnak, és néhányszori használat után félredobják még az egyébként jó terméket is, ami később a szomszédasszonynál, a nagymamánál, a barátnőnél vagy a szemétkosárban landol. Ennél költségesebb és kevésbé hatékony bőrápolás nem létezik.
Vágólapra másolva!

Bőrtípusunk örökletes, megváltoztatására nincs mód, ehhez kell hangolni a választandó kozmetikum zsírfokát. Ennek megfelelően bőrünk lehet normál, száraz, zsíros vagy kevert típusú. A száraz bőr állandó pótlásra szorul, a zsírosból el kell venni, a normál ritka szerencse, míg a kevert problémás, mert területenként változik az ápolása. Bármilyen bőrtípusunk van, ez hatféle kozmetikai állapotban lehet: aknés, rozáceás, pigmentfoltos, érzékeny, öregedő, dehidrált. A bőrállapotok természetesen nem állandóak, egymásba átalakulhatnak, és egyszerre több állapottal is rendelkezhetünk. Bármely bőrtípus tehát bármely bőrállapotban (állapotokban) létezhet. Aki ezeket a lehetőségeket végiggondolja, már nem fog tévedni a kozmetikum kiválasztásánál. A tisztítás legyen alapos, de kíméletes.

Lúgos lemosószerekkel ne tegyük tönkre savköpenyünket, hidrolipidfilmünket, mert hat-nyolc óra kell ismételt felépüléséhez. Ha nem telik bőrtípusra hangolt lemosóra, maradjunk a tiszta, meleg víznél.
A lemosás után következik a tonizálás, amelynek feladata a bőr-pH regenerálása. Ez mindig alkoholmentes folyadékkal, tejjel történjen. A tonizálás frissít és hidratál, esetlegesen további szennyeződéseket is eltávolít.
A tonik száradása után következhet a krémezés. A krémmel juttatjuk a legnagyobb töménységben a kozmetikai hatóanyagokat a bőrbe. Legyünk mértékletesek, 20 év alatt akné elleni termékek az optimálisak, 20 és 30 között pedig ne ránctalanítsunk, hanem hidratáljunk, "fényvédőzzünk", alkalmazzunk antioxidáns vitaminokat, esetleg a homlokon és a szem körül kezdjük meg a mimikai izomzatot relaxáló krémek használatát. Az éjszakai bőrápoló lehet fényvédőfaktor-mentes, de zsírban gazdagabb.
30 év felett megkezdhetjük a harcot a mimikai redők ellen relaxálókrémekkel. Halványítsuk a pigmentfoltokat, s ha rozáceára van hajlamunk, értágulat-képződést gátló krémet válasszunk. 40 év felett válasszuk a ránctalanító, bőrfeszesítő termékeket.
50 felett gondoljunk a fokozatosan kialakuló női hormon hiányára, és keressük a fitoösztrogénes termékeket. A nappali krém mindig olyan legyen, hogy jó sminkalapot képezzen. A smink védi a bőrt a külső környezeti károsító hatásoktól, tehát ápol és eltakarja a bőrhibákat.

Felvetődik természetesen az ár és az érték kérdése is. A márka fontos, mert a megbízhatóságot tükrözi. De nincs lényeges különbség hatékonyság szempontjából a felső középosztály és a luxus között (hacsak nem a csomagolás látványosságában).
Vásárláskor tanúsítsunk önmérsékletet. Annál inkább, mert nem javasolt a különböző terméksorok kevergetése. Célszerű egy márkából kiválasztani mindent, ami az ápoláshoz kell, esetlegesen a sminkanyagok területén gyönyörködtethet el a változatosság.
Amennyiben mindezek után úgy gondolod, hogy nem tudsz rendet teremteni a piperepolcodon, fordulj bizalommal kozmetikusodhoz!