Hideg nyalat házilag

Vágólapra másolva!
A fagyi, a jégkrém, a sörbet, a parfé és társaik már-már életmentő finomságok a kánikulában. De tulajdonképpen mi a különbség e jéghideg édességek között, és hogyan lehet ezeket elkészíteni otthon? Körkép a nyár jeges csábítóiról, receptekkel.
Vágólapra másolva!

Nyeles és poharas

A fagylalt édes testvére, a jégkrém tulajdonképpen maga is fagyi, abból is olyan, ami teljesen zárt technológiai rendszerben készül. Pasztörizálás után először 4-5 fokosra hűtik, majd mínusz 40 fokra fagyasztják, hogy legbelül is legalább -30 fokos legyen, így minőségromlás nélkül tudja átvészelni a -18 fokos tárolást és szállítást.

A nyeles és poharas nyalat története sokkal rövidebb, mint a tölcséresé: az első pálcikás fagylaltot, vagyis az jégkrém ősét 1910-es években kezdte forgalmazni egy Ohio állambeli úr, bizonyos Harry Burt. Igaz, egy baltimore-i tejüzem már 1851-ben próbálkozott a nagyüzemi gyártással, igazi tömegtermelése csak 1930-ban kezdődhetett meg.

A világ egyik legfinomabb (és legdrágább) poharas jégkrémje is Amerikából jött. Reuben Mattus nevéhez fűződik, aki eleinte édesanyja által készített jégkrémeket árusította, ló vontatta kocsijáról, New York utcáin. A fiatalember már ekkor arról álmodott, hogy egyszer megalkotja a tökéletes fagylaltot: az általa alapított Häagen-Dazs cég valóban a minőségre törekedett.

1961-ben aztán piacra dobta a máig a legjobbak között számon tartott kreációit: a csokis jégkrémet, ami belga csokoládéból készült, és a vaníliás fagylaltot, amibe Madagaszkárról származó vaníliarudak kerültek.

Az ínyencségekhez kizárólag friss tejszínt, fölözött tejet, tojássárgáját és jó minőségű cukrot használtak fel - és használnak fel mind a mai napig, vagyis mesterséges aromát vagy tartósítószert nem tartalmaz a világ legismertebb és legelismertebb jégkrémje.

A jeges arisztokrata

A parfé - az eredeti, francia írásmódja szerint parfait - a hideg eledelek arisztokratája. Már nevének jelentése - tökéletes, teljes - is ezt sugallja.

A nevet egyébként - állítólag - az a francia nemes úr adományozta, aki először kóstolta a jeges nyalánkságot és így kiáltott fel: "Parfait!", vagyis: "Tökéletes!".

Az ínyencség voltaképp nagyon finomra kikevert, mixelt massza, amelynek alapanyagait zselatinnal és tojássárgájával keverik össze, s hogy az állaga könnyedebb, lazább legyen, felvert tejszínt adnak hozzá.

Bár itthon elsősorban az édes variációk ismertek, érdemes egyszer megkóstolni a májas, rákos vagy homáros parfét is.

Egyébként a parfé is fagyi, bár egy jelentős különbség van a hagyományos nyalánksággal szemben: ezt nem főzik, hanem csak keverik. Ennek megfelelően parfét gyártani nem boszorkányság, és mivel nagyon mutatós, bárkit elkápráztathatunk vele.

Slankságunk őre

Aki nem szeretne plusz kilókat, de szeretne valamilyen jeges finomságot, annak a sörbet ideális megoldás.

A sörbetet a legősibb jeges desszertek egyikeként tartják. Ez, az eredetileg a Közel-Keletről származó frissítő azt a célt szolgálta, hogy több fogásos étkezések alatt az előző étel ízét semlegesítse, illetve felkészítse gyomrot a következő étel befogadására.

A sörbet általában savanykás ízű üdítő, fagylalttal készített, "hosszú lére eresztett" hűsítő, amelyet mindig hosszú pohárban, szívószállal tálalunk.

Akármilyen sörbethez is támadt kedvünk, az alapeljárás a következő: turmixoljuk pépesre a gyümölcshúst, adjunk hozzá egy kevés cukorszirupot, mézet, vagy édesítőszert, végül tegyük a fagyasztóba. Ha igazán különleges sörbetet szeretnénk készíteni, keverjünk az alapanyaghoz tejet vagy tojásfehérjét.

A legjobb, ha az elkészített sörbetet még aznap elfogyasztjuk, mert a színe kifakulhat, és szemcséssé, kásássá válhat. Miután elkészült, tálaljuk kerek, lapos tálkákban vagy pezsgőspoharakban.

Ha teljes színkavalkádot szeretnénk, keverjük össze a különböző színű és ízű sörbeteket, és díszítsük őket különféle friss gyümölccsel, mentalevéllel.