Hűsítő kaják

Vágólapra másolva!
Ebben az izzasztó hőségben nem tűzforró és csípős ételekre, hanem hűsítő finomságokra vágyunk. Szakácsunk dermesztő kajái következnek.
Vágólapra másolva!

Ha zöldsalátát készítünk, vásároljunk többfélét, tépkedjük össze, majd többször mossuk meg bő vízben. Az sem baj, ha az utolsó lében hagyjuk állni 5-6 percet. Ilyenkor a tépés felületénél jól meg tudja magát szívni vízzel, és ettől még ropogósabb lesz. Csepegtessük le egy szűrőedényben, hagyjuk állni legalább egy órán keresztül, majd tegyük műanyag zacskóba. Zárjuk le, és hűtőben tároljuk, így pár napig rájárhatunk.

Nem kell mást tenni, csak kivenni belőle annyit, amennyit aktuálisan meg szeretnénk enni, amennyire lehet rámorzsolni egy kis tonhalat, főtt tojást, avokádót vagy akár paradicsomot. A lényeg, hogy mindig jéghidegen fogyasszuk. Ez a helyzet a többi zöldség- és gyümölcssalátával is. Tálaláskor csorgassuk meg hidegen sajtolt olívaolajjal, citromlével vagy ecettel.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Hidegen vagy melegen?

Vannak olyan ételek, amelyek kis változtatással akár hidegen is fogyaszthatóak. A megmaradt főtt rizs például tökéletesen alkalmas arra, hogy hideg rizssalátát készítsünk belőle. A kihűlt rizshez keverjünk összekockázott paradicsomot, uborkát, paprikát, cukkínit, csorgassuk meg olívaolajjal, csepegtessünk rá citromlevet. Ízesítsük darált borssal és kevéske sóval. Jól keverjük össze és hűtsük le. Adhatunk hozzá tonhalkonzervet, és akkor önálló ételként is fogyaszthatjuk.

Bazsalikom-pesztó, durvára darált és megpirított dió, parmezán sajt, újhagyma, olívaolaj, citromlé szükséges a pesztós-rizssalátához. Tálalhatunk hozzá hidegsültet is.

Hasonlóan készíthetünk tésztasalátákat is: a kifőzött tésztát kedvenc zöldségeinkkel keverjük össze, tépkedhetünk hozzá friss fűszerleveleket, citromlével, olívaolajjal csorgassuk meg, és jéghidegen fogyasszuk. Finomabb, ha a zöldségeket előtte olívaolajon megpirítjuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjeiA jól megszokott tökfőzelék is alkalmas arra, hogy a nagy hőségben ne melegen, hanem hidegen együk meg. Ha elkészítéskor sok tárkonnyal és tárkonyecettel tesszük pikánsabbá, üdítőbb lesz a fogyasztása. Viszont arra ügyeljünk, hogy ha feltéttel esszük - például csirkepörkölttel -, az ne legyen túl zsíros.

Színes jégkockák

A dög melegben az ásványvizünket feldobhatjuk ízesített, színes jégkockákkal. A tartóba helyezzük fél szelet citromot vagy mentát és utána töltsük meg vízzel, majd fagyasszuk jéggé. Nemcsak jól mutat a poharunkban, de meg is ízesíti italunkat. Egy kancsóba, ha tömködünk pár ág mentát, citromfűlevelet, szeletelt citrusféléket, majd felöntjük jéghideg ásványvízzel, tuti, hogy mindenki ezt fogja inni.