Céklás burgonyaleves

Vágólapra másolva!
A cékla szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásait remélhetőleg mindenki ismeri, ám legtöbbször salátaként fogyasztjuk. Kaldeneker György e heti receptjeivel változtathatunk ezen.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 3 db nagyobb méretű burgonya, 1 db közepes méretű főtt cékla, 1 db zöldségleves kocka, 1 csipetnyi őrölt szerecsendió, só, kevéske őrölt bors, 1 teáskanálnyi citrom leve, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál olívaolaj.

Vágjuk finomra a vöröshagymát, majd tegyük egy fazékba, öntsük rá az olívaolajat és pároljuk üvegesre. Adjuk hozzá a kis kockákra vágott burgonyát, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy duplán ellepje. Tegyük bele a leveskockát, ízesítsük sóval, kevéske őrölt borssal és őrölt szerecsendióval. Főzzük legalább 15 percig. Ha megpuhult, mixerrel pürésítsük, majd ízesítsük citrom levével. A végén adjuk hozzá a lereszelt főtt céklát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Tálaljuk kis tálkákba vagy üvegpoharakba, tetejére frissen reszelt tormát is szórhatunk.