Őszi sütés-főzés dióval

Vágólapra másolva!
Európába az arabok közvetítésével jutott el a dió, akik nem csak húsételekhez használták, hanem marcipánt, nugátot és egyéb édességet is készítettek belőle. A dió olajtartalma igen magas, ezért legtáplálóbb, legkalóriadúsabb élelmiszereink egyike. Gazdag különböző ásványi anyagokban, foszfor-, kálium-, kálciumtartalma kiemelkedő értékű.
Vágólapra másolva!

Szélesmetélt paradicsomos-diós mártással

Hozzávalók: 0,5 kg szélesmetélt (Tagliatelle), 8 dkg dió, 4 db kisebb paradicsom, 1 db közepes vöröshagyma, fürjtojásnyi zellergumó, 1 db közepes sárgarépa, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 teáskanál vörösborecet, 0,5 dl fehérbor, 4 evőkanál reszelt keménysajt, 2 evőkanál olaj

A paradicsomokat két percre forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, magját eltávolítjuk, a húsát kis kockákra vágjuk. Az olaj felét serpenyőben felforrósítjuk, az apróra vágott hagymát és zellert 5 percig pirítjuk benne. Ekkor hozzáadjuk a paradicsomot, a kis kockákra vágott sárgarépát, a finomra aprított petrezselymet, a vörösborecetet és a fehérbort. Csökkentjük a hőt, sózunk, borsozunk, és még 25 percig pároljuk a mártást. 5 perccel azelőtt, hogy kész lenne, a maradék olajat egy laposabb serpenyőben hevítsük fel, és a durvára aprított diót pirítsuk benne 3 percig.
A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, tányérokra tálaljuk. Meglocsoljuk a mártással, rászórjuk a diót, majd a reszelt sajtot.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 4140 kJ/990 kcal
Ajánlott ital: száraz siller - Zamárdi Kékfrankos Siller 2003

Kacsasült tejszínes, mazsolás diómártással

Hozzávalók: 1db (2,30 kg-os) pecsenye kacsa, 1 db alma, 5 cl étolaj, 15 dkg dióbél, 5 dkg vaj, 4 dkg liszt, 1,5 dl tej, 1 dl tejszín, 5 dkg mazsola, 3 cl diólikőr, majoránna, só, citromfű

A megtisztított és megmosott kacsát kívül-belül megsózzuk. Belsejébe egy kevés majoránnát hintünk és belehelyezünk egy kisebb kettévágott almát. Ezután a kacsát tepsibe fektetjük, kevés forró olajjal meglocsoljuk, pici vizet aláöntve közép meleg sütőbe toljuk. Gyakori locsolgatással puhára, szép pirosra sütjük. Közben az apróra vágott, vagy durvára őrölt diót 2 dkg vajon kissé megpirítjuk. A megmaradt vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, elkeverjük, beleöntjük a forró tejet és a tejszínt. Habverővel simává keverjük. Hozzáadjuk a diót és az előzetesen beáztatott mazsolát. Megsózzuk, citromfűvel ízesítjük, és belekeverjük a diólikőrt. A megsült kacsát feldaraboljuk, burgonyaropogóssal tálaljuk és külön kínáljuk hozzá a diómártást.

Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 1970 kJ/470 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor - Petit Villány Kadarka 2003

Dióval rakott metélt

Hozzávalók: 40 dkg szélesmetélt, 10 dkg vaj, 4 db tojás, 20 dkg porcukor, 1 dl tejföl, 5 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg barackíz, 10 dkg dióbél, 5 dkg vaníliás porcukor, citromhéj, só

A metélttésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és jól lecsepegtetjük. 8 dkg lágy vajat keverőtálba teszünk, hozzáadjuk a tojássárgákat és 10 dkg porcukorral habosra keverjük.
Ekkor beletesszük a jó sűrű tejfölt, reszelt citromhéjjal ízesítjük, és jól összekeverjük. Az így elkészített tartalmas édes mártásba keverjük a kifőtt tésztát, majd lazán belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét. Egy megfelelő nagyságú tepsit, vagy tűzálló tálat vajjal kikenünk, kihintjük zsemlemorzsával és belesimítjuk a tészta egyik felét. Megkenjük barackízzel, majd megszórjuk a cukros dióval. Ráhelyezzük a tészta másik felét. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Tálaláshoz megszórjuk vaníliás porcukorral.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 3600 kJ/860 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Szamorodni Édes 1999