Finomságok cukorbetegeknek

Vágólapra másolva!
A héten olyan fogások elkészítését mutatjuk be, amelyeket fogyaszthatnak cukorbetegek, de azok is, akik csak odafigyelnek az egészségükre, túlsúlyukra. Tévedés azt hinni, hogy a cukorbetegek nem fogyaszthatnak édességet vagy tésztaféleségeket, de igen, csak a finomított cukor helyett édesítőszert kell az ételkészítésben használni. A tésztaféléknél a durumlisztből készült, olasz tésztákat javasoljuk kedvező vércukoremelő hatásuk miatt.
Vágólapra másolva!

Színes nyári saláta

Hozzávalók: 1 fej fejes saláta, 1 kígyóuborka, 20 dkg paradicsom, 2 tojás, 4 db három színű kaliforniai paprika, 20 dkg zöldbab
Az öntethez: 1 dl olíva olaj, bazsalikom, tárkony, só, őrölt bors, 1 citrom facsart leve, néhány csepp édesítő

Forrás: Magyar KonyhaA salátát megmossuk és apróra tépkedjük, keverő tálba tesszük. A tojásokat megfőzzük, megtisztítjuk, felkarikázzuk. A tisztított zöldbabot 3 cm-es darabokra vágjuk, a színes paprikákat felcsíkozzuk, és mindkettőt forrásban lévő vízben 1 percig roppanósra főzzük, majd lehűtjük, és a salátához adjuk. A kígyóuborkát és paradicsomot is karikázzuk, és a salátához tesszük. Az öntethez az olíva olajat sóval, őrölt fehér borssal, citromlével, édesítőszerrel ízesítjük. A friss bazsalikom és tárkonylevelet merülő mixerrel pépesítjük, és az öntetekhez keverjük, megöntözzük a zöld fűszeres dresszingünkkel. A salátánkat összekeverjük, tányérokra tálaljuk.

Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 843 kJ/201 kcal
Fehérje: 2,3 g, zsír: 9,4 g, szénhidrát: 15,0 g

Kapros-túrós béles

Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt, 4 dkg vaj, 1 dkg glukonon, 1,5 dl tej, 2 tojássárgája, 1 dkg élesztő, 1 csomag vaníliás cukor, csipet só
a töltelékhez: 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 3 dkg liszt, 2 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 tojás, 1 csokor friss kapor

Az élesztőt kevés tejjel simára keverjük, és meleg helyen felfuttatjuk. A maradék tejben feloldjuk a vajat, és a glukonont, a tojássárgákat és a sót, valamint a felmelegített élesztőt. Ezután adjuk hozzá a lisztet, jól kidolgozzuk, és 10-15 percig kelesztjük. A tészta kétharmad részét kinyújtjuk, és egy közepes tepsit kibélelünk vele.
Az áttört túrót tejföllel, a tojássárgákkal meg a glukononnal habosra keverjük, a tésztára simítjuk, majd az apróra vágott, vajban megpirított kaporral megszórjuk. A visszamaradt tésztát 1 cm széles csíkokban a tetejére fektetjük. Tojással megkenjük. 180 fokon pirosra sütjük.

Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1630 kJ/385 kcal
Fehérje: 12,0 g, zsír: 21,0 g, szénhidrát: 80,0 g
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Muscat Tunel 2000