Pasztinákos csirkesaláta

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 60 dkg pasztinák, 2 szál újhagyma, 1 evőkanál méz, 2 evőkanál joghurt, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál mustár, 2 db alma, 2 db grillezett csirkemell, só, őrölt fehér bors

A megtisztított pasztinákot vágjuk ujjnyi csíkokra, majd tegyük egy lábasba és annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Sóval ízesítsük és főzzük puhára. Ha megpuhult, szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe, hogy lehűljön, majd szűrjük le és várjuk meg míg lecsepeg. Tegyük egy nagy salátás tálba, adjuk hozzá a csíkokra vágott grillezett csirkemellet, a felszeletelt újhagymát és a csíkokra vágott almát is. Mézből, joghurtból, citromléből, valamint mustárból készítsünk dresszinget, sóval és őrölt fehér borssal ízesítsük, majd óvatosan keverjük a salátához. Jól behűtve salátalevelekre tálaljuk.