Kényszeres túlórázók

Vágólapra másolva!
Ha valaki szinte éjjel-nappal hajt, hogy eltartsa a családját, és mindent előteremtsen, rendszerint kivívja a környezet elismerését. De mi van azokkal, akik nem a külső körülmények nyomására, hanem belső kényszerből dolgoznak napi 12-14 órát? Tulajdonképpen kik "workaholic"-ok vagyis "munkaholisták", és hogyan lehet gyógyítani? Tünetek és kezelések - köztük egy úszó szanatórium.
Vágólapra másolva!

Feri akkor döbbent rá, hogy szükség van a változtatásra, amikor a fiát egy éjjel a rendőrök hozták haza. A gyerek részegen vezetett, és ripityára törte az autót, szerencsére egy haja szála sem görbült.

"Próbáltam megérteni, hogy történhetett, próbáltam beszélgetni vele, amikor megszólalt a mobilom" - mondja a férfi. "A gyerek felcsattant, hogy már megint a munkám a fontosabb, ő akár meg is halhat, észre sem venném, hacsak nem lenne benne az egyik fontos jelentésben. Akkor, magam sem tudom, hány hónap után kikapcsoltam a telefont."

Tari Annamária is úgy tapasztalta, hogy munkamániások egy részét hasonló módon figyelmezteti a környezete.

"Igazán nagy felismeréseket, egy igazi 'munkaholista' akkor tesz, amikor valami ijesztő, sokkoló történik az életében. A testi tüneteteken túl, a környezet is produkálhat ilyet: a szakítások, válások nem ritkák, de az is elég gyakori, hogy az illető közvetlen környezete - akár a társ, akár a gyerek - úgy próbálja a figyelmet magára vonni, hogy valami bajt csinál. Ezt úgy kell elképzelni, mint valamiféle tudattalan kommunikációt, ami a bajra figyelmeztet. De amíg a beteg maga nem vet számot azzal, hogy hogyan, és miért jutottak el idáig, és hogy úgy kellne gazdálkodnia az életével, hogy 55 évesen ne boruljon fel teljesen, akkor nem lehet segíteni.

Kunyhóval a gyógyulásba

Jánost egy különleges terápia indította el a gyógyulás felé vezető úton. Pszichológus barátja szelíd erőszakkal rávette, hogy menjen el a fiaival, és más családokkal együtt egy erdei táborba. "Az első nap azt hittem, megbolondulok. Magunknak kellett kunyhót építeni, fát vágni, vizet hordani. A mobil nem működött, és körbe voltam véve egy csapat idiótával, mint később kiderült, többen közülük hasonló cipőben jártak, mint én. De kénytelen voltam együttműködni, különben aludni és enni sem tudtunk volna. A harmadik nap tájékán viszont azon kaptam magam, hogy élvezem. Dalolva szedtük a rőzsét, és fociztam a srácokkal. Egy hét után tele horzsolásokkal, bőrkeményedésekkel, egészen megújulva tértem vissza a civilizációba. Ettől ugyan nem gyógyultam ki a munkafüggésből, de legalább láttam a fényt az alagút végén, és így volt erőm kitörni a mókuskerékből."

Úszó rehab

Tari Annamária pszichológus szerint ehhez hasonló tréningekre van szüksége a munkamániásoknak.

"Ezt a módszert life-changig-nek nevezzük, és az a lényege, hogy a beteg, 1-2 hetet valami olyan tevékenységre fordít, ami teljesen más, mint a hétköznapi munkája. A legjobb, ha valamilyen fizikai munkát végez, olyat, ami kreatív, és azonnali megoldásokat kínál. Amerikában már elterjedt egy módszer, ami most Magyarországon is lassan elérhetővé válik: a betegek egy vitorlás hajón töltenek el 10-15 napot, minden luxust nélkülözve, fizikai munkával, kalandokkal. Ez a megoldás azért is jó, mert a hajón megoldásokat kell keresni, muszáj a többiekkel együtt dolgozni, a hajó legénységével együtt lenni, ami egy igazi team-munka. Nem nagyon lehet kilógni, mert annak azonnali - akár életveszélyes - következményei lesznek."

"Az első néhány napban még látszanak az elvonási tünetetek, az ingerlékenység, idegeskedés, de hamarosan a legtöbben belátják, lehet, hogy otthon ők a főnökök, de itt nem. Azt is megértik, hogy senki nem akar nekik rosszat, hogy a helyzeteket saját érdekükben meg kell oldani. A legfontosabb felismerés egy ilyen túrán, hogy működhet az élet a totális kontroll nélkül is."

Tari Annamária szerint sokan azért idegenkednek ezektől a tréningektől, mert nem tudják elképzelni, hogy mi változhat meg egy hét alatt.

"Ezek valójában tudattalan hárítások, amelyek arról szólnak, hogy az a legjobb, ha nem változtat semmin. De a víz, a napfény, a mozgás mind antidepresszáns hatást biztosít, vagyis lélektanilag már az érzelmi környezet lendít egy nagyot. Aztán ebben a környezetben, az illető megtapasztalja a saját viselkedését. Nem ritkák az olyan pillanatok, amikor valakiről kiderül, hogy évek óta nem nevetett igazán egy jót, hogy nem tudott egy viccet végighallgatni, hogy 3 éve hever egy könyv nyitva az éjjeliszekrényén, és nem tudja elolvasni. Annál nagyobb felfedezés nem is kell, minthogy az illető tényleg az életét vissza akarja venni a saját kezébe, és nem pedig a kontrollt tovább keményíteni."

Kovács M.Veronika