Kényszeres túlórázók

Vágólapra másolva!
Ha valaki szinte éjjel-nappal hajt, hogy eltartsa a családját, és mindent előteremtsen, rendszerint kivívja a környezet elismerését. De mi van azokkal, akik nem a külső körülmények nyomására, hanem belső kényszerből dolgoznak napi 12-14 órát? Tulajdonképpen kik "workaholic"-ok vagyis "munkaholisták", és hogyan lehet gyógyítani? Tünetek és kezelések - köztük egy úszó szanatórium.
Vágólapra másolva!

Tari Annamária szerint sokan csak akkor kapnak észbe, amikor történik valami.

"Ez lehet egy szívrohamszerű pánik, állandósuló gyomorfájás. Elég jellemző az úgynevezett menedzser-szindróma, amikor magas vérnyomás, szívtájéki szúrás jelentkezik, gombóc-érzés jelenik meg a torokban, ezen kívül kézremegést, és permanens izzadást tapasztal a beteg. Végül is egy olyan összetett szorongásos képlet jelenik meg, ami egy olyan betegségben ölt testet, ami az illetőt végül ledönti a lábáról."

"Persze, egy igazi munkafüggő nem képes hosszabb időn keresztül betegeskedni, ő az, aki ha kell, saját felelősségére kijön a kórházból; akinek ha a háziorvos azt mondta, hogy ezen a héten pihennie kéne, akkor azért másnap már bemegy a munkahelyére; aki a saját teste jelzéseit is képes maga alá gyűrni, mert ő nem lehet beteg."

"Így a kifáradástól el lehet jutni a teljes kiégésig - ami a munkafüggés egyik legsúlyosabb velejárója - : ilyenkor az illetőnek már csak nárcisztikus hárítási módjai vannak. Mindenféle külvilági inger ellen, és az élet valódi felismerése ellen tudattalanul úgy védekezik, hogy azt kezdi hinni magáról, nála jobban nem csinálja senki, ő az, aki mindent tud. Azt vallja, hogy ő, "akár az isten", bármit meg tud csinálni. Ő az, aki értekezleteken ellentmondást nem tűrően nyilatkozik, alkalmatlan az együttműködésre, intoleráns, türelmetlen.

Nárcisz befordul

A munkamániás végül bezárkózó lehet, unottá, konokká vállhalt, megjelenhetnek a beszédében olyan fordulatok, amik esetleg addig nem voltak jellemzőek: az ironizáló fekete humor, vagy az olyan cinizmus, amit nagyon nehéz hallgatóként elfogadni, vagy befogadóként megemészteni.

"Végül az illető teljesen bezárkózik - de persze ő ebből mit sem vesz észre. A narcisztikus védekezésnek pont ez az egyik problémája, hogy hamis élet- és én-érzést produkál, ami alapján a beteg hárít, mondván: ezt én jobban tudom. Ilyenkor azt látjuk, hogy az illetőt tényleg úgy kell kezelni, mint egy drogbeteget, vagy alkoholfüggőt, vagy bármilyen szenvedélybeteget - ugyanis egy munkafüggőnek hiába mondja azt bárki, hogy menjen el két hétre pihenni, vagy legalább egy hosszú hétvégét vegyen ki, esetleg próbáljon meg kétnaponta hat órakor haza indulni.

Mókuskerék-para

Az ilyen fokú munkamánia semmiben nem különbözik attól, mint mikor egy drogfüggő azt mondja: bármikor abbahagyom, teljesen tiszta vagyok, csak még ezt az egy adagot belövöm, hogy kicsit jobban érezzem magam; vagy, amikor az alkoholista arról beszél: ezt még ma megiszom, aztán holnaptól egy kortyot sem. Mindegyik csúsztatás mögött az a tudattalan félelem áll, hogy akkor, ha ez a támasz nem lesz, szétmorzsolódik az élet, nincs mibe kapaszkodni."

Másrészről mindenki tart attól, hogy az életszínvonala, az egzisztenciális nívója csökkeni fog. "A már megszerzett kényelem elvesztésétől mindenki halálosan fél. Eközben sokszor az derül ki, hogy az a nívó megtartható lenne máshogyan, mert nem arról van szó, hogy teljesen életformát kellene váltani, csupán emberibben kellene működtetni. Csakhogy a falra festett ördög rendszerint sokkal ijesztőbb, mint a valódi: a tudattalan és tudatos félelmek a változástól rettenetesebbnek mutatják a megteendő lépéseket, mint amilyenek azok valójában lennének. Egy igazi munkafüggő élete tényleg olyan, mint egy mókuskerék, amiben úgy pörög, hogy el se tudja képzelni, hogyan ugorhatna ki a küllők közül úgy, hogy ő se sérüljön, és a küllők se törjenek össze."