Keserédes mulatozás

Flegma pincérek, unott táncoslányok, próbálkozó macsók, tapizó suhancok. Nehéz összehozni egy konfliktusmentes fergeteges éjszakát a fővárosban. Hangulatjelentés egy csajbuliról.

Jóval többen vannak és sokkal vegyesebb a társaság a budai híd lábánál elterülő helyen. Ez egyszerre elegáns étterem, koktélbár és diszkó. Ennek megfelelően megtalálható itt a budai milliomos szivarral és minimum egy BMW-kulccsal a kezében, kifogástalan szépséggel az oldalán, az egyszerűen szórakozásra vágyó középréteg, de még a fűben ücsörgő, boros kólát szopogató fiatalság is.

A mediterrán nyaralóhelyek extra bárjaira hajazó hangulatot néha ugyan megtöri a négyes-hatos álmos dübörgése, de mire jó a lemezlovas? Bömböl a zene, visítanak a tánctéren rázó fiatalok, üvöltenek a sportösszefoglalókat közvetítő plazmatévék. Itt már nem várunk a pincérekre, egyből a bárpultot vesszük célba.

A mixerfiú kedvesen üdvözöl, és már kezdi is a jégdobálós mutatványt, miközben élénken érdeklődik, mit készítsen nekünk. Kiszúrom, ahogy a nyolccentes martini kétszer annyinak látszik a vendég legnagyobb örömére, de csak fele annyiból készül a mixer hasznára. Erre az apróságra felhívom a figyelmét, mire készséggel megjegyzi: "ez nem jött össze", és máris tölt még hozzá.

Pofátlan olaszok, szemtelen magyarok

Olasz turistákból álló fiúcsapat vesz körbe minket, akik egyezményes nemzetközi mozdulatokkal táncra csábítanak. Nem állunk ellen, de amikor tánc közben kiderül, hogy vagyunk leosztva és a nekem szánt srác tört angolsággal túlüvöltve a zenét beszélgetést kezdeményez, gyorsan dolgom akad a mosdóban. Itt kerülgetem a lányokat, akik sminket frissítenek, taktikai megbeszélést tartanak, vagy a becsempészett flaskáikat ürítik. Visszatérve megállok a tánctér szélén, szememmel keresem a társaságom, mikor kezek tapogatását érzem a fenekemen. Abban a hitben fordulok meg, hogy most most biztosan felképelek valakit, de öt ficsúr röhög a képembe, úgyhogy nem tudom eldönteni, kinek jár a pofon, inkább továbbállok.

Bosszúsan ledobom magamat egy asztalhoz, és észreveszem, hogy vendégem van. Hófehér nadrágban, mellközépig kigombolt feszülős ingben, bőrpapucsban, zselézett hajú férfi áll előttem, kihúzza a mellettem lévő széket, s miközben leül, megkérdezi, helyet foglalhat-e. Okafogyottnak találom a választ, mivel megtette, és amúgy sem érdekli, máris tovább faggat. Ki vagyok, mi vagyok, kivel jöttem, mit csinálok, szeretek ide járni, mert ő elég gyakran van itt, még sose látott. Bár semmi kedvem beszélgetni, nem vagyok udvariatlan, ő pedig ezen felbátorodik, és nyomja a sztoriját a cégéről, a kocsijáról és magáról, meg magáról.

Menjünk haza!

Utolsó mentsváram, hogy meglátom az egyik barátnőmet, úgyhogy lelépek. Az éjszaka folyamán elfogyasztott színes italok lötyögnek a gyomromban, a ruhám rám tapad, miközben vadul pörgök a slágerzenékre. Kora hajnalban már érzem, kifulladtam, ideje haza menni. A kijáratnál még néhány beszólás a padkán ücsörgő társaságtól, aztán józanító séta a budai rakparton.

Séta közben arról beszélgetünk a lányokkal, hogy tini korunkban egy év alatt nem volt ennyi afférunk, mint most egy éjszaka alatt. A világ fordult-e ekkorát, vagy csak rossz helyekre tévedtünk be? Mindegy is, legközelebb házibulit tartunk.

Fehér Mariann