Türelemjáték

Szűk kis világomba egyre több jövevény érkezik. Édesek, tündériek, imádnivalóak - de ha elvállalod a felügyeletüket, bizony akadhatnak problémák. Egy kezdő bébiszitter viszontagságai.

Hazaérve megállapítom, hogy nem is volt annyira vészes ez a kis kirándulás, de örömöm csak addig tart, amíg meg nem látom kiscsoportost a lehányt pókemberjelmezben. Erre nagycsoportosban is felmegy a pumpa, már vetődik is kisebbre, mert hát az mégiscsak az ő ruhája volt.

Mire szétszedem őket, már a nagyobbik is csupa hányás, ezért úgy döntök, hogy az esti fürdésnek most jött el az ideje. A porontyok azonban nem feledkeztek meg az ajándékokról, amiket az uzsonna elfogyasztása után kaphatnak meg. Na most túljárok az eszeteken - gondolom, és elmagyarázom nekik, hogy mivel a kaja nem maradt a bendőjükben, az olyan, mintha nem is uzsiztak volna, így ajándék sem lesz, csak ha előbb lefürdenek. Ekkor újabb bunyó, hogy ki is menjen előbb zuhanyozni. Persze nagycsoportos nyer.

Gyorsan végez, de nem törölközik meg, hiszen azt mindig anya szokta. Oké, de most én vagyok itt, anya csak későn jön. Nem baj, ő megvárja. Azt hiszem, most kell megejtenem az első segélyhívást a szülőknek. Elkérem a telefonom, de a csuromvizes nagyobb gyerek nem tudja, hol van. Tagad, és csak tagad. Ekkor előbukkan kisebb, aki beárulja tesóját, és kiderül, hogy a mobilomat nagycsoportos elcserélte a műanyag pajzsra és kardra.

Kötélidegzetem ebben a pillanatban cérnává foszlik. Ráordítok nagyra, hogy felőlem akár reggelig is ott állhat vizesen és pucéran, mire kicsi kezd el bömbölni megint. Eközben SOS hívom saját számomat, majd mobilszolgáltatómat, és letiltatom a kártyámat. Mire visszaérek, nagycsoportos fürdeti kicsit, úgy látszik komolyan megijedt tőlem. Azért megdicsérem, hogy mennyire szereti a testvérét, de válasza leforrázz. "Csak azért csinálom, mert az ajándékra hajtok, lúzer" - mondja.

Minden jó, ha alszanak

Oké, túlvagyunk a fürdésen, közben már be is esteledett, jöhet a beígért meglepetés. Addig legalább elkészítem a vacsit és kimosom az összerókázott ruhákat. A gyerkőcök jól elvannak a játékokkal, én pedig kacsa alakú sajtfalatkákat gyártok, mert azt mondták, ők csak ezt eszik meg esténként. Már majdnem kész vagyok, amikor kiscsoportos megint bömbölni kezd. Pici ujját legyalulta a nevető-táncoló uborka. Nem vérzik nagyon, de azért rendesen megijedek: sebtapasz, sebhintőpor, minden, amit találok, ám ez még mindig nem elég. "Puszilgasd a bibim" - szólít fel kislény.

Már fél órája ülünk az asztalnál, én kiscsoportos mutatóujját csókolgatom, ők pedig a kacsa alakú sajtokkal báboznak, de nem esznek. Még fél óra, aztán leszedem az asztalt, és elküldöm őket fogat mosni. Újabb vita a sorrenden, amelyet pénzfeldobással döntünk el, aztán jön a pancsolás az elektromos fogkefékkel, aminek következménye egy komplett pizsamacsere.

Ekkor azonban legnagyobb szerencsémre elkezdődik a kedvenc mesefilm, így míg ők a tévét bámulják, van időm kitakarítani, kimosni, felmosni, lemosni. Ezután megágyazok a gyerekszobában, és a helyükre viszem a tévé előtt elaludt rosszcsontokat. Mielőtt kisomfordálnék a szobából, nagycsoportos félálomban még magához hív és ad egy puszit, kiscsoportos pedig kéri, fogjam a kezét, míg elalszik. Hullafáradtan fekszem le mellé a földre, és velük alszom el. Azért jó volt a kicsi, puha kezet szorongatni.

Samantha